2010-09-06
Bajnai még Szekeressel sem egyeztetett?
Bajnai Gordon volt miniszterelnök állítólag még Szekeres Imrével, az előző honvédelmi miniszterrel sem egyeztetett, mielőtt megtette volna az afganisztáni csapaterősítésről szóló felajánlását az Egyesült Államokban - mondta Simicskó István, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára hétfőn az MTI-nek.
Mint mondta: "nem is gondoltuk, hogy a kormányfő olyan felajánlást tesz, amit még a saját honvédelmi miniszterével sem egyeztet, mert állítólag ez történt".
Az államtitkár hangsúlyozta: felelőtlen volt, amit Bajnai Gordon tett, hiszen ennek a 200 fős felajánlásnak sem a technikai, sem a személyi sem az anyagi háttere nem állt rendelkezésre.
Mint hozzáfűzte: erre a célra 5,2 milliárd forint volt elkülönítve, a csapaterősítés teljes összege viszont 14 milliárd forint. A kormányváltásnál derült ki, hogy semmilyen fedezet nincsen a hiányzó 8,8 milliárd forintra a költségvetésben - mondta.
Simicskó István az MTI kérdésére elmondta: a hiányzó pénzt átcsoportosítással pótolják majd, de az biztos, hogy másnak, valamilyen fejlesztésnek a rovására tudják ezt megtenni. Egyébként a csapaterősítés már folyamatban van - fűzte hozzá.
Hende Csaba honvédelmi miniszter hétfőn Szolnokon azt mondta, hogy bár az előző kormányfő az új kabinet kontójára ígérte meg az afganisztáni magyar békefenntartó misszió létszámának bővítését, Magyarország teljesíteni fogja a NATO-val szembeni vállalásait és kötelezettségeit.
Varga Mihály még vasárnap este, a Hír TV Kontraszt című műsorában arról beszélt, hogy körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként" az előző kormányzat időszakából a miniszterelnök tárcalátogatásai során.
Példaként említette a Bajnai Gordon által tett "nemes gesztust", aki - mint emlékeztetett - úgy ajánlotta fel, hogy további csapatokat küld Magyarország Afganisztánba, hogy az ígéret költségvetési tétele nem volt megtervezve, sőt a Honvédelmi Minisztérium vezetésével sem egyeztettek erről.
Az MSZP hétfőn erre a kijelentésre úgy reagált: Varga Mihály nyilatkozatával szemben a valóság az, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök a katonai vezetéssel egyeztetett, a honvédelmi miniszter által jóváhagyott tervet képviselte az Egyesült Államokban tett látogatása során, azt a tervet, amelyet előzetesen a mai kormánypártok honvédelmi szakértőivel, Lázár Jánossal és Simicskó Istvánnal is egyeztettek.
MTI