2012-01-29
Mérlegen a függetlenség
Elutasítja az Európai Bizottság azokat az elképzeléseket, hogy egyes országoktól, mindenekelőtt Görögországtól megvonhassák a költségvetési függetlenséget. Korábban egy brit napilap írt arról, hogy Berlin az újabb segélycsomag fejében csökkentené Athén szuverenitását.
Mégpedig úgy, hogy egy uniós biztos alá rendelnék a hellén állam költségvetését, akinek ráadásul vétójoga is lenne. Kényszerhelyzetben Görögország. Athénnak a csődhelyzet elkerüléséhez mindenképp szüksége van az újabb, mintegy 130 milliárd eurós segélycsomagra. Ehhez azonban meg kell állapodnia a kormánynak és a magánszektornak.
"Nemsokára végre befejezzük a tárgyalásokat. Most semmi olyat sem szabad tennünk, ami mélyítené a recessziót. Mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy beindítsuk a növekedést. Ami mostanában történni fog, az, történelmi jelentőségű lesz."- nyilatkozta Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter, Görögország.
Lapinformációk szerint azonban nemcsak a magánszektoros megállapodás lehet az újabb mentőöv feltétele. Brit lapinformációk szerint a német kormány azt szeretné, ha Görögország a következő mentőprogram fejében átadná az adóztatással és a költségvetési kiadásokkal kapcsolatos döntések feletti jogát egy euró övezeti költségvetési biztosnak, aki vétójoggal is bírna. A görög kormány azonban visszautasította az általuk gyámságnak titulált ötletet. Evangelosz Venizelosz pénzügyminiszter úgy nyilatkozott: a hellén állam költségvetése kizárólag a saját felelőssége marad.
Nemzetközi jogászok úgy vélik: az ötletnek egyelőre nincs túl nagy realitása, ugyanis ha azt véghezvinnék a példa könnyen ragadóssá válhat.
"A tagállamok döntő többsége nem igazán akarna egy precedenst teremteni arra, hogy egy nehéz helyzetben lévő ország fölött gyakorlatilag ilyen pénzügyi gyámságot gyakoroljon. Szerintem inkább valami olyan megállapodást fognak keresni, amiben Görögország az eddiginél jóval szigorúbb garanciák mellett kapna egy újabb hitelt.” – mondta Hoffmann Tamás, nemzetközi jogász, Egyetemi adjunktus, Corvinus Egyetem.
A német felvetést az Európai Bizottság egyelőre elutasította. Az Európai Parlament új elnöke Martin Schultz viszont támogatja. A szociáldemokrata politikus egy német lapnak azt nyilatkozta: a görögöknek "együtt kell élniük azzal, hogy akik sok pénzzel támogatják az ország szanálását, azok a pénz elosztására vonatkozó döntésekben is részt vesznek".
Echo Tv