Cropped landscape
Külföld
Ján Figel: A V4-ek országai eszközt jelentenek Európa jobbítására
2018-05-2419:50
Ján Figel, az Európai Unió vallásszabadságért felelős különmegbízottja az ECHO TV-nek adott interjújában azt mondta a V4-ek országai nem alternatívát jelentenek Brüsszellel szemben, hanem eszközt a jobbításra.  
Én azt hiszem, hogy a V4-ek csoportja pont azért jött létre, hogy a közös európai érdekeket képviselje egyáltalán nem azért, hogy valami alternatívát jelentsen. Ha van kohézió, összetartás akkor tud működni Európa és a V4 is 
– mondta Ján Figel. 
 
Mint mondta, Szlovákia vállalja a felelősséget Európával szemben, próbálunk megoldásokat kínálni. 
A család tagjai vagyunk a tanácsban, a parlamentben, a bizottságban is, tehát hallatni kell a hangunkat. 
 
Hozzátette: fontos, hogy mit gondolnak az állampolgárok Európa jövőjéről. Hiszen ők a demokrácia forrása. A visegrádi országok együttműködése sokat jelent ezeknek az embereknek és az uniónak is. 
Tehát a V4 nem alternatíva Brüsszel ellen, hanem egy eszköze a jobbításnak. 
Ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: tennünk kell Európa jobbítása érdekében, vannak esélyeink és olyan lehetőségeink, amiket el sem tudtak képzelni apáink. Nem akarok egy nagyon rózsaszín jövőképet felfesteni, de nekünk egyértelműen meg kell mutatni, hogy Európa és annak értékei, szabályai nekünk fontosak.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ