Cropped landscape
Belföld
Troll: A Jobbik fizetett prostituáltjai ülnek már a stúdiójukban is
2018-11-1621:50
Kálmán Olga nem hagyja népét magára, újból képernyőn lesz a Jobbik házitévéjében - többek között erről is szó volt az ECHO TV Troll című műsorában. Az N1TV új műsorának résztvevőiről Szarvas Szilveszter, a PestiSrácok.hu főszerkesztő-helyettese azt mondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll.
Az N1TV Saller néven új közéleti vitaműsort indít, Havas Henrikkel, Kálmán Olgával, Para-Kovács Imrével. 

Szarvas Szilveszter elmondta: a társaság csupa kiégett, kétségbeesett, semmire sem jó zsoldosból áll. 

Pindroch Tamás, a Figyelő főmunkatársa szerint: a független újságírók Havas Henriktől Para-Kovács Imréig költségvetési pénzből élhetnek ezentúl, ugyanis a pártalapítvány állami forrásokat használ föl. Kíváncsi vagyok, hogy fogják majd ezt kimagyarázni. 

Boros Bánk Levente, a Médianéző ügyvezetője kiemelte jelen esetben egy párttévéről van szó. Hozzátette,
most már nemcsak az történik, hogy egy milliárdos által finanszírozott – egyébként ő is pártkötődésű – tévében osztják az észt, hanem konkrétan az egyik balliberális pártnak a stúdiójából. 
A HírTV a G-nap után a Jobbik szekerét kezdte el tolni, majd amikor Simicska eldobta a tévét, akkor emberek átigazoltak a Jobbik tévéjéhez - jegyezte meg Boros Bánk Levente. 

Szarvas Szilveszter hozzátette, a Jobbik nemcsak a gyakornoki programját építette prostitúciós jelleggel, hanem a médiáját is. A fizetett prostituáltjaik ott ülnek a stúdióban. 
Teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Troll
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ