Cropped landscape
Belföld
Már az ügyészség nyomoz Staudt Gábor és a volt főrendőrök ügyében
2018-12-0306:25
A Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a milliárdos költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint több személlyel együtt elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – tudta meg a PestiSrácok.hu. A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette, a szervezet nem kispályás, hiszen „többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban”.
A fővárosi főügyész-helyettes utasítására a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) azt a költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet, amelynek egy feljelentés szerint elkövetője lehet a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) két volt alezredese, illetve a Jobbik parlamenti képviselője, Staudt Gábor is – értesült a PestiSrácok.hu.

A portál birtokában lévő határozatban a főügyész-helyettes azt írta, hogy az eljárást azért vonta ügyészi hatáskörbe, mert annak „lefolytatása a nyomozó ügyészségen célszerű”. A határozatból ennél több lényegében nem derül ki, azonban bármely bűnügyben dönthet úgy indoklás nélkül az ügyészség, hogy nem a rendőrséggel vagy a NAV-val nyomoztat, hanem maga jár el. A döntés meghozatalában persze nagy valószínűséggel az is közrejátszhatott, hogy az eljárást megelőző feljelentésben egykori főrendőrökről is említést tettek, akikkel szemben az ügyészségnek van csak hatásköre nyomozni.

Staudtot, a volt főrendőröket és több társukat még márciusban jelentette fel a PestiSrácok. hu forrása, de az adóhatóság akkor úgy döntött, nem indít nyomozást, mivel a hozzá eljutott adatokból azt a következtetést vonták le, hogy nem a magyar, hanem a lengyel állam költségvetését érte kár. A IX. Kerületi Ügyészség ugyanakkor hetekkel ezelőtt felülbírálta az adónyomozók döntését és a nyomozás elrendelésére utasította a NAV-ot, akiktől most a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át az ügyet.

Lengyelországban is célkeresztben a bűnbanda

A magyar hatóságok lépését pár hónappal megelőzve Lengyelországban is nyomozás indult, hiszen a forrás az adóhivatal elutasító határozata után a lengyel ügyészséghez fordult és a lengyel állam kárára elkövetett több, mint két és félmilliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja miatt tett feljelentést a Jobbik képviselőjét és a két egykori egyenruhást is a soraikban tudó, Magyarországon működő, nemesfémmel üzletelő bűnszervezet tagjai ellen. A feljelentő korábban maga is ehhez a társasághoz tartozott, így fontos információkkal szolgált a lengyel szerveknek. A volt bandatag feljelentésében megjegyezte, hogy volt társai közül

egyikük a Nemzeti Nyomozó Iroda (a magyar rendőrség egy különleges szerve) nyugállományú alezredese (dr. F. László), egy másik személy pedig az elkövetés idején aktív szolgálati állományú alezredese volt (R. Sándor). Az elkövetői csoporthoz tartozott dr. Staudt Gábor, a legerősebb magyar ellenzéki párt (Jobbik) egyik vezető tagja, aki mind az elkövetés idején, mind jelenleg felelős pozíciót tölt be a magyar Országgyűlésben, mint a Jobbik parlamenti képviselője. A nemesfém-szakmához a hozzáértést H. Dávid biztosította a csoportnak.
Megírta azt is, hogy

amennyiben a lengyel hatóságok hatékonyan járnak el és az összes szereplő felelősségének teljes körű kivizsgálására sor kerül, akkor jó esély van a kárérték megtérülésére, már csak azért is, mert a közvetlen elkövetőkön kívül a magyar nagykereskedők (Sch. T., M. Z., É. J.) szerepét vizsgálva kiderül, hogy volt köztük olyan, aki pontosan tudta, hogy a lengyel állam kárára történő áfacsaláshoz nyújt aktív segítséget extra haszon fejében. Az adott nagykereskedő hangsúlyosan aktív részvétele a cselekményben tette lehetővé az elkövetők számára a sok száz kilogrammos, esetenként tonnás ezüst tételek finanszírozását addig, míg elég tőkéhez jutottak. Az ő segítsége nélkül az elkövetők nagyságrenddel kisebb kárt tudtak volna okozni a lengyel államnak. Erre vonatkozóan szükség esetén tanúvallomások  és egyéb bizonyítékok is rendelkezésre állnak. A nagykereskedők sok millió eurós vagyonnal rendelkeznek jelen pillanatban is, így felelősségük megállapítása esetén Lengyelországnak módja van kárigénye érvényesítésére.
A lengyel hatóság végül elindította a nyomozást, és úgy tudni, az üggyel egy speciális ügyész által felügyelt, maffiaellenes, gazdasági területen is otthonosan mozgó lengyel rendőri egység foglalkozik, akiknek a már kihallgatott feljelentő fontos dokumentumokat, okirati bizonyítékokat adott át F. Lászlóékkal kapcsolatban.

F. László és Staudt Gábor kapcsolatáról érdemes tudni, hogy előbbi a politikus legszűkebb tanácsadói, bizalmi körébe tartozott, és munkájával segítette a Jobbik akkori fővárosi frakcióját. A frakció működésére rálátó forrásaink állítják, F.-hez kötődik a radikális párt egyik legnagyobb kampányígéretének, a csendőrség felállításának ötlete. A nyugalmazott alezredes részt vett és fel is szólalt a Jobbik első szakmai konferenciáján, amit a rendvédelem témakörében tartottak meg 2009 októberében. Az első, még Magyarországon megtett feljelentés szerint a bűnös úton megszerzett vagyonnal F.-nek és a jobbikos politikusnak hosszú távú politikai céljaik voltak, például az, hogy Staudt belügyminiszter legyen. A másik egykori, ám a cselekmény idején még aktív rendőrről azt fontos tudni, hogy fia, R. Sándor Marcell (aki szintén szerepel a feljelentésben) 2014-ben, az MSZP színeiben felkerült a baloldali ellenzéki összefogás választási listájára is.

A PestiSrácok forrása a magyar hatóságoknak azt is megemlítette, családjával veszélyben érzi magát:
Mivel az elkövetők közül többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban, így a fenyegetést megalapozottnak tartom. Családom és saját magam biztonsága érdekében a feljelentés megtételéről mind jogászomat, mind a média illetékeseit tájékoztatom arra az esetre, hogy ha a hatóságok a személyemet és hozzátartozóimat ért fenyegetés negligálása okán tragédia történik, akkor senki se védekezhessen azzal, hogy nem volt tudomása az ügyről, a problémáról és a családunkat és minket ért életveszélyes fenyegetésről
írta informátor.

Még a lengyel nyomozás megindulásának hírére Staudt Gábor – jogi képviselőjén keresztül – azt üzente a PestiSrácok.hu-nak, hogy ha létezik olyan feljelentés, amiben ő is név szerint van említve, a lengyelországi hatóságok előtt a hamis vád miatt meg fogja tenni a szükséges jogi lépéseket, hiszen “nemhogy elkövetője nem volt semmilyen bűncselekménynek, de hasonló törvénysértés más általi elkövetéséről sincsen tudomása”.

Ha az eljárás során valóban megalapozott gyanú merül fel Staudt Gábor elkövetői szerepével kapcsolatban, akkor az ügyet a BNYÜ-nek át kell majd adnia a mentelmi joggal védett személyek ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészségnek (KNYF).

PestiSrácok.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ