Kúl Bernadett

Dolgozni szív nélkül, cselekedni elhivatottság nélkül nem érdemes. Ezt már megtanultam az elmúlt években munkám során. Csaknem 10 éve élek a televíziózás bűvöletében. Leírva is hosszú idő, kimondva még több... Ebben élni: egy örökkévalóság. Igazi szerelem ez számomra. Az ember nem tud szabadulni tőle, nem tudja hogyan létezhetett nélküle. Egy idő után már zsigerré válik.

Nem is emlékszem már mikor fertőződtem meg vele... Gyermekkoromból még élénken él bennem az a kép amikor édesapám megvette az első színes tv-nket. Csak ültem előtte tátott szájjal, bámultam a bemondókat és azon csodálkoztam, hogyan is kerülnek ők a "dobozba" nap, mint nap. Talán már akkor kacérkodtam a gondolattal... Bár amikor nagymamám felvetette, hogy annyit szerepel és csacsog ez a lány: biztos bemondónő lesz... na akkor még határozottan elutasítottam ezt az utat. A végzet, sors, hivatás... nevezzük akárminek, úgy tűnik mégis utolért.

Gyermekkorom óta igyekeztem a közösség részese lenni. Szerepeltem, szavaltam, Kazinczy szépkiejtési versenyekre jártam, irodalmi színpad tag voltam. Diákként, egyetemistaként a veszprém megyei újságba írtam, mely automatikusan hozta maga után a következő lépcsőt: riporter és híradós műsorvezető lettem az egyik kistérségi televíziónál. Az újabb állomás pedig Veszprém lett. Riporterként tudósítottam az aktuális eseményekről, emellett pedig egy havi magazinműsorban a város tudományos kutatásainak eredményeit és azok gyakorlati hasznát mutattam be.

2010-ben kerültem az Echo Tv-hez. Hálás vagyok, hogy a kezdetek óta számos szerepben próbálhattam ki magam. Voltam hírolvasó, vezettem heti külpolitikai magazint. 5 éve szerkesztem a külpolitikai híreket a híradó számára, emellett pedig négy éve vagyok a Napi Aktuális egyik műsorvezetője.

A hírek bűvöletében élni nem könnyű, de mindenképp hálás feladat számomra.

Ahogy egyik kedvenc útmutatásom is mondja:

"Úgy érezzük, hogy amit teszünk, csak egy csepp a tengerben. Anélkül a csepp nélkül azonban sekélyebb volna a tenger."

null

Öné a szó

2017-02-25 Öné a szó

A tisztesség, a becsület és a hit nagyon összefüggő dolgok, ha ezek megvannak, nagy baj nem lehet - vallja mostani vendégem, aki már 13 évesen megismerkedett a szavalás művészetével, ahonnan szinte egyenes út vezetett a színjátszás felé. Azóta is a színpad az élete, azt mondja: egy színésznek univerzálisnak kell lennie. Az Öné a szó vendége ezúttal Incze József, színművész.

null

Öné a szó

2017-02-18 Öné a szó

A félelem az élet ellensége - vallja Esztergályos Cecília, akinek a mottója a béke és az egészség. Táncművészként végzett, majd színművész lett. 74 évesen még mindig élete a színpad, rengeteg energia feszül benne. Azt mondja: a színészmesterség alfája az alázat, egy színész pedig addig tud játszani, amíg ki tudja nyitni a szemét.  

null

Öné a szó

2017-02-11 Öné a szó

Berzsenyi Dániel helytartójának is nevezik Egyházashetyén. Író, aki bort termel és almafajtákat ment. Emellett a Kortárs folyóirat vezetője. Vallja: az élet egyetlen elviselhető színtere a kert... egy érett férfiú pedig nem vágyik másra, csak egy kertre ahol a szeptemberi ökörnyálas délelőttön fedetlen fővel el lehet üldögélni...Az Öné a szó vendége ezúttal Ambrus Lajos, író.

null

Öné a szó

2017-02-04 Öné a szó

Szép dolog kifaragni egy szobrot, és életet adni neki, de még szebb kiformálni egy emberi lelket és megtölteni igazsággal (Victor Hugo). Őze Áronra tökéletesen illik ez a leírás. Bár édesapja legendás színész volt, mégsem erre a pályára készült. Faipari szakközépiskolát végzett, a sors azonban később mégis a színpad felé sodorta. Játszik, tanít, igazgat. A színházat örökkévaló katarzist teremtő intézménynek tartja. Ma már nem tudná elképzelni magát más közegben.

null

Öné a szó

2017-01-28 Öné a szó

A rock gyermekének tartja magát, ugyanakkor egyik kedvenc szava a szeretet. Kemény vezető, érzékeny színész. Azt mondja: minden művésznek az a feladata, hogy istenközeli élményt adjon a nézőnek. Dörner György igazgat, játszik, szinkronizál, ezen kívül néhány éve életre hívta a Keresztény Színházi Fesztivált. Dörner György vallja: a színházművészet eszközeivel fel kell mutatni és védeni kell nemzeti és keresztény értékeinket. A Keresztény Színházi Fesztivált februárban immár alkalommal rendezik meg, és ezúttal kifejezetten a határon túli magyar színházakról szól.

null

Öné a szó

2017-01-21 Öné a szó

A tánc a karok, lábak költészete, kecses és iszonyatos anyag, maga a mozdulat lehel bele lelket - így vallott a táncról még Baudaleaire. Az Öné a szó mostani vendége már gyerekkora óta kapcsolatban áll a művészet ezen ágával. Ezen túlmenően azonban színművészként is tevékenykedik, ráadásul indiai táncoktatással is foglalkozik. A beszélgetőpartner ezúttal Pethő Kincső, színész-táncművész.

null

Öné a szó

2017-01-14 Öné a szó

Drámában, vígjátékban, mesejátékban egyaránt láthatta már a közönség. Jellegzetes hangja miatt bárhol felismerik. Kollégái szerint ő az, akire maximálisan lehet számítani, nincs olyan, aki ne szeretné.
Az Öné a szó vendége Timkó Eszter színművésznő volt.

null

Öné a szó

2017-01-07 Öné a szó

Fiatalkorában egy funky zenekarban zenélt, egy időben úgy gondolta, hogy jogász lesz, majd mégis a zene világa felé vitte a sors. Operaénekes lett, de ma mégsem ezt a foglalkozást űzi. Egy ideig a közéletben találta meg magát, vezetett televíziós műsort, de igazgatott tv-csatornát is. Az Echo Tv vendége volt Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója.

null

Öné a szó

2016-12-24 Öné a szó

Egy igen különleges személy. Akad, aki azt mondja soha nem múló hálával és szeretettel emlékezik meg róla, mások pedig úgy jellemzik: apjuk helyett apjuk volt, általa tértek meg. Ezúttal Bárány Béla, a Zuglói Páduai Szent Antal Plébánia plébánosa volt az Echo Tv vendége.

null

Öné a szó

2016-12-03 Öné a szó

Selmeczi György Kolozsváron született. Magyarországon kívül Európa számos országában hangversenyezik karmesterként, zongoraművészként és zeneszerzőként. Hangfelvételek sora fűződik a nevéhez (saját művein kívül Liszttől Sztravinszkijig).

<< / 20 >>