A vidék élni akar

2016-03-13 A vidék élni akar

2016.03.13. 21:00

Színes kavalkád, ezernyi csodás táj, ország s világ néhány ezer négyzetméternyi területen. A 39. Budapesti Utazás Kiállítás és Vásáron 28 ország 350 kiállítója mutatkozott be. Európa és a világ nyílt meg hazánk előtt, de Magyarország is csábított szépségével, különleges adottságaival. A kiállítás szakmai díszvendége Kína, kulturális díszvendége Brazília volt.

Műsor:
A vidék élni akar
Kategóriák:
Gazdaság
A vidék Magyarországa
Turizmus

A vidék élni akar további adásai:

null

A vidék élni akar

2016-10-09 A vidék élni akar

Az eddigiektől eltérően Budapest határából indul A vidék élni akar adása. A maglódi úti egykori úttörőtáborában működik a baptista szolgálat centruma. Az étkezde épületét holland önkéntesek újították fel néhány hét alatt. De nem csak a holland alapítvány önkéntesei miatt érdekes az itt zajló munka, az Országos Hajléktalan Mintaprogram keretében idén a Belügyminisztérium 781 hajléktalan közfoglalkoztatására biztosított lehetőséget.

null

A vidék élni akar

2016-10-02 A vidék élni akar

A közfoglalkoztatás fejlődésével a benne lévő szereplők igénye is egyre nőtt az iránt, hogy bemutassák hova jutott településük a mindennapi munka segítségével. A megyei kiállítások évek óta színes bemutatóterei a közfoglalkoztatásnak. Ez hívta életre az országos kiállítást is. Jelenleg 1874 település vesz részt a különféle programokban.

null

A vidék élni akar

2016-09-24 A vidék élni akar

A Békés megyei Közfoglalkoztatási Kiállítás és Vásár 56 településsel. Békés megyében 19 milliárd 650 millió forint jut a közfoglalkoztatási programokra. Munkalehetőség 14 513 embernek. A megye a közfoglalkoztatás egy szükséges és sikeres program is egyben. Az a cél, hogy a lehető legtöbben visszajussanak az elsődleges munkaerőpiacra.

null

A vidék élni akar

2016-09-17 A vidék élni akar

Megoldás, egyetlen lehetőség, kiút. A harmadik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei foglalkoztatási kiállításon bemutatkozó 105 település mindegyike csak köszönhet a közfoglalkoztatási programoknak, melyek mindannyian állítják: nem csak lehetőséget jelentenek az önkormányzatoknak, hanem megélhetést a családoknak is.

null

A vidék élni akar

2016-09-10 A vidék élni akar

Néhány éve valaki úgy gondolta, hogy a vidékfejlesztés nem csak hagyományőrzést, mezőgazdaságot, munkahely teremtést, közszolgáltatásokat jelenthet. Ezért operaelőadásokat álmodtak páratlan természeti környezetbe. Mindezt tókerülő kerékpártúrával kiegészítve. A gondolatból tett lett, és megszületett a Tisza- tavi Operafesztivál.

null

A vidék élni akar

2016-08-27 A vidék élni akar

Kunszentmárton már Szent István király idejében a templomos helyek közé számított. A régi Kunszentmárton feltehetően akkor vált községgé, amikor a kunok a XIV. század második felében véglegesen felvették a kereszténységet. Most a város volt a házigazdája a Magyarok Kenyere program idei Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendezvényének.

null

A vidék élni akar

2016-08-13 A vidék élni akar

A Tisza-tavi Operafesztivál. A nemzetközi hírű kezdeményezés a komolyzenét teszi a vidékfejlesztés eszközévé.

null

A vidék élni akar

2016-07-23 A vidék élni akar

A nyári szünet közepén hol is kezdődhetne jobb helyen A vidék élni akar adása, mint egy fürdőben? A tiszakécskei komplexum azonban több szempontból is más, mint a magyarországi strandok többsége. A Tisza- Parti Gyógy- és Élményfürdő ugyanis elsősorban egy család története. A Szabó-család és a tiszaparti kisváros legismertebb intézményének története a nyolcvanas években kapcsolódott össze.

null

A vidék élni akar

2016-07-16 A vidék élni akar

A közmunkaprogramról, szükségességéről, hasznáról számtalan cikk, tanulmány született, de az ezt a fajta foglalkoztatási formát megkérdőjelező dolgozatból sincs hiány. Mezőtárkányban ez gyakorlatilag az egyetlen, helyben végezhető, ráadásul biztosnak tűnő munka, ám a cél itt is ugyanaz, mint mindenütt, ahol közfoglalkoztatottak dolgoznak: a versenyszféra.

null

A vidék élni akar

2016-07-02 A vidék élni akar

A vidék élni akar adásában a hazai mezőgazdasági-gép iparág leglátványosabb rendezvényén, az első alakalommal meghirdetett MezőGép Shown járunk. A Fejér megyei Mezőfalva határában tartotta a hazai viszonyok között mindenképpen páratlan kezdeményezését a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.

<< / 6 >>