Mélymagyar

2017-03-17 Mélymagyar

2017.03.17. 20:30

Nem fér bele a véleménynyilvánítás és a gyülekezés szabadságába az, hogy valakik tönkretegyenek egy nemzeti ünnepet, vagy akár csak egy pártrendezvényt. Erről Kövér László házelnök beszélt az Echo Tv-ben. A pártok jelenlegi erőviszonyaival kapcsolatban az Országgyűlés elnöke úgy vélekedett, nem feltétlenül jó, hogy nincs ellenfél a porondon. Úgy látja: az ország szempontjából is veszélyes, hogy nincs egy olyan szellemi erőközpont, amely képes lenne hiteles kritikát gyakorolni a kormány tevékenysége felett. Kövér László szerint, ami Magyarországon 26 éve zajlik, az egy hideg polgárháború.

Műsor:
Mélymagyar
Műsorvezetők:
Bayer Zsolt
Kategóriák:
Interjú

Mélymagyar további adásai:

null

Mélymagyar

2017-11-17 Mélymagyar 2. rész

Belpolitikai helyzet öt hónappal a választások előtt. Van egy Jobbik, amelynek vezetője úgy döntött – saját megfogalmazása szerint – ő adta a párt lelkét, ő most el is veszi, és csinál belőle egy másik Jobbikot, amely szakít a nemzeti radikalizmussal. Politológus módon szólva megpróbálja magát középre pozícionálni és a szélsőségektől mentesülni, ami hétköznapi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a hatalom valami módon való megszerzése mindennél fontosabb, a lélek és az elv már nem számítanak.

null

Mélymagyar

2017-11-17 Mélymagyar 1. rész

Egy éve harsogja az ellenzék, hogy "Soros-terv" nincs, a kormány hazudik, összeesküvés elméleteket gyárt, hogy elterelje a valós problémákról a figyelmet. Ehhez képest az Európai Parlament a minap megszavazta, hogy felülről nyitott kvótarendszer jöjjön létre, bevonjanak olyan civil szervezeteket ebbe a munkába, amelyek "Soros Györgyhöz kapcsolódnak" és felgyorsítsák a családegyesítéseket.

null

Mélymagyar

2017-11-10 Mélymagyar 2. rész

Amíg az egyik oldal szerint kritikus probléma a migránsáradat, addig a másik oldal véleménye az, hogy a félelmek fiktívek. Már nem ideológiák harcáról van szó, a törésvonal Európán belül létezik.

null

Mélymagyar

2017-11-10 Mélymagyar 1. rész

A Forza Nuova feljelentette Soros Györgyöt Catania ügyészségén, mert attól tartanak, hogy Olaszországot veszélybe sodorja a migrációval, ugyanis Soros az általa finanszírozott nem kormányzati szervezetekkel a migráció jelenségére spekulál. Vendég: Földi László titkosszolgálati szakértő.

null

Mélymagyar

2017-11-03 Mélymagyar 2. rész

A Medián közvélemény-kutatása szerint a Fideszre a választani tudók 56, a választani tudó biztos szavazók 61 százaléka szavazna. A Jobbik a teljes népességen belül 11, a biztos szavazóknál 14 százalékon áll, az MSZP-t a teljes népességben 7, a biztos szavazóknál 9 százalékon, az LMP-t pedig 4, illetve 5 százalék választaná. A DK-ra a biztos szavazók 7 százaléka adná voksát.

null

Mélymagyar

2017-11-03 Mélymagyar 1. rész

Luther Márton német szerzetes Wittenbergben indította el a reformációt az egyházi megújulást követelő téziseinek 1517. október 31-i meghirdetésével. Az  idei ünnepi megemlékezésen – amelyen a teljes német vezetés megjelent – Áder János volt az egyetlen külföldi vendég, aki beszédet mondott.

null

Mélymagyar

2017-10-27 Mélymagyar 2.

Nagy kérdésnek nevezte Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, hogy az osztrák konzervatívokat vezető Sebastian Kurz képes lesz-e kitartani eddig képviselt álláspontja mellett. A kormánypárti politikus úgy véli, Kurz álláspontja közel van a Donald Trump-féle demokrácia-felfogáshoz, amely értelmében a Nyugatnak meg kell újulnia, amit a hagyományos értékeken keresztül hajthat végre, ezek pedig Isten, hazafiság, család, szabadság.

null

Mélymagyar

2017-10-27 Mélymagyar 1.

Az ukrán oktatási törvénnyel kapcsolatban egy ország lépett egyet előre. Kijev ígéretet tett arra, hogy a lengyel nemzetiségű gyermekek a középiskola végéig tanulhatnak a saját anyanyelvükön. Nehéz elképzelni, hogy ez az ügy megáll a lengyelek szintjén. Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke felhívta rá a figyelmet, hogy az egész jogszabályalkotás az oroszok miatt született meg. Kiemelte: azért kell ezt az ügyet komolyan venni, mert néhány törvényjavaslat még „be van tárazva” Kijevben.

null

Mélymagyar

2017-10-20 Mélymagyar 2. rész

A magyar forradalom és szabadságharc 1956-ban. Kétségtelen tény, hogy Nagy Imre hősévé magasztosult a forradalomnak, ugyanakkor az is igaz, hogy ’56 előtt ő a bolsevikok egyik legsötétebb alakja volt. Horváth Attila jogtörténész felidézte, hogy a politikus miként kezdett el sodródni a forradalmi eseményekkel, majd miként jutott el a mártírhalálig.

null

Mélymagyar

2017-10-20 Mélymagyar 1. rész

Mélységes mély a múltnak kútja – így kezdi Thomas Mann a József és testvérei című művét. Vélhetően „ez a kút napjainkban is mélységes mély”, de vajon, jár-e oda még valaki, hogy merítsen belőle? Az október 23-ai ünnep előestéjén felmerül kérdés: mi a szerepe a történelemnek a mi korunkban, ha van-e egyáltalán neki? Mélymagyar című műsorunk vendége volt. Horváth Attila jogtörténész.

<< / 13 >>