Cover
Életmód
Év végéig lehet szavazni az év gyümölcsére
2017-12-0511:30
év gyümölcs, gyümölcs
Az Echo TV Tudakozó című műsorában kiderült, hogyan őrizhető meg a mikulásvirág pirossága hosszú heteken keresztül. Emellett idén először szavazhatunk arról, mi legyen az év gyümölcse.
„Fajtákból és jóízű gyümölcsökben jók vagyunk, a világ élvonalában járunk meggyből, cseresznyéből és dióból.”- mondta a Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Kft. ügyvezető igazgatója, Kasztovszky Zoltán a Tudakozó című műsorunkban. A magyarok 80%-a fogyaszt naponta vagy hetente több alkalommal gyümölcsöt, ami azt jelenti, hogy évente csaknem 89 kg gyümölcsöt vásárolunk háztartásonként.
Hagyományteremtő jelleggel próbálkoznak ezen a területen még pedig azért, hogy visszajelzést kapjanak a fogyasztóktól, mi az, ami őket érdekli. Nem fajtákat inkább fajokat szeretnének kiemelni. A szavazáson három gyümölcsfajra lehet voksolni, berkenyére, fekete tányéralmára és a pipacs 1 meggyre. Az MKSZN honlapján bővebben lehet olvasni az egyes fajtákról. A berkenye termését a világ egyik legegészségesebb gyümölcseként tartják számon, antioxidáns, antocianin, vitaminok és ásványi anyag tartalma kiemelkedő csakúgy, mint a Pipacs1 meggy. A fekete tányéralma pedig az egyik legősibb almafajtánk, igazi magyar értékeket őriz zamatos ízében.
Szavazni december 31-ig az www.mkszn.hu/szavazas oldalon lehet.
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ