Cropped landscape
Belföld
Lehull a lepel a Soros-hálózatokról - leleplező hanganyagok
2018-03-2016:27
soros-hálózat, Magyar Idők
A Magyar Idők hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy Siewert András, a Soros-hálózat részét képező Migration Aid vezetője egy beépített oknyomozó újságíróval folytatott beszélgetésen egyebek mellett elárulta, hogy Soros állítólagos emberbaráti akciói valójában azt a célt szolgálják, hogy maximalizálják politikai befolyását Magyarországon annak érdekében, hogy a pénzügyi érdekei érvényesüljenek - írja a Magyar Idők.
Tehát akkor ismételjük meg, mert döbbenetes: amikor Soros valódi céljairól kérdezik Siewertet, ő szó szerint azt mondja magyarul: „Végeredményben minden a pénzről szól. Ebben biztos vagyok.” Siewert ezen kívül beszél arról is, a Migration Aid a tranzitzónába való bejárását arra használta fel, hogy illegális adatbázist építsenek a menekültekről, méghozzá természetesen titokban.

Siewert: „Tehát az ő hozzájárulásuk nélkül legálisan, legálisan nem lehet… A mi adatbázisunk is, amit a tranziton csináltunk sem volt legális ilyen szempontból.”
Audió lejátszó

Majd kicsit később, kérdésre válaszolva kifejti: „Hát hogyha nem, hogyha nem köthető az államnak az orrára valami, akkor tudni sem fog róla. Ez ilyen egyszerű.” Amúgy Siewert arról is beszámol, hogy kapcsolatai vannak a Belügyminisztériumban, amely kapcsolatai segítségével bármikor tud belépőt szerezni a tranzitzónába. 
A magyar kapcsolatrendszerbe a következő itthoni Soros-NGO-k is beletartoznak: Magyar Helsinki Bizottság, Menedék Egyesület, Társaság a Szabadságjogokért, Amnesty International, Artemisszió Alapítvány. A Migration Aid szoros kapcsolatban van több szerbiai szervezettel is, olyanokkal, mint például az Info park, a Fresh Response, a Refugee Aid Serbia, a Refugee Aid Miksaliste és a Rigardu e. V. A Migration Aid gyakorlatilag élő, állandó kapcsolatot ápol ezekkel a szerbiai szervezetekkel, méghozzá a tranzitzónába belépő migránsok miatt.
A Migration Aid munkatársai és maga ­Siewert is gyakran átjár a szerb oldalra. Amikor a Magyar Idők felkereste Siewert Andrást, tagadta az elhangzottakat. Állítása szerint a neki tulajdonított kijelentéseket csak a szájába adták egy oknyomozó újságíróra hivatkozva. Hozzátette: nincsen illegális adatbázisuk a migránsokról, és külföldi szervezetekkel sincsenek kapcsolataik, ilyet ő nem szervezett.
A Migration Aid munkatársa azt is tagadta, hogy anyagi támogatást kapnának az amerikai milliárdostól, Sorostól.

A felvételek ITT hallgathatóak meg.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ