Cropped landscape
Belföld
Karácsony Gergely: A Jobbikban továbbra is vannak nácik
2018-03-2211:25
A Jobbikban nácik vannak, csak most megtiltották nekik a nácizmusuk gyakorlását - ezt mondta az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a Magyar Narancsnak adott interjújában. Karácsony Gergely szerint a Jobbik Simicska Lajos lopott pénzén arról kampányol, hogy ő egy antirasszista párt. 
Karácsonynak Vona Gábor Jobbik-elnök pálfordulásával kapcsolatban erős kételyei vannak.  Szerinte, aki az erkölcsi meggyőződéseit váltogatja, attól egy lépés távolságot kell tartani. Megjegyezte azt is, hogy baloldal nem csinálhat miniszterelnököt Vona Gáborból. 
Mirkóczki Ádám: A Jobbik 2010 előtti retorikája hazugság volt

Gaudi-Nagy Tamás, az egykor szebb napok megért párt volt országgyűlési képviselője szerint mindez azt jelenti, hogy a Simicska-féle politikai tömörülés már a kezdetektől hazudott, véleménye alapján ezt tekinthetjük akár a Jobbik őszödi beszédének is. Hozzátette: Azzal pedig, hogy a Jobbik akkori híveit nácinak nevezte, Mirkóczki szembeköpte mindazokat a derék hazafiakat, akik a 2006-os rendőrterror utáni nemzeti ellenállás tagjaként előremozdították a Jobbikot 
és kiemelték a törpepárt-létből.

ECHO TV - Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ