Cropped landscape
Belföld
Kövér László: Több kell a politikához, mint négyévente eltalálni a jó választ
2018-03-2521:01
Isten, család, haza ez a három szó határozta meg a politika lényegét, ma pedig mindezt el akarják tőlünk venni – mondta a Bayer show vendégeként Kövér László, az Országgyűlés elnöke. Továbbá beszélt arról is, újabb szintet kell lépni a politikában annak érdekében, hogy bizonyos folyamatokat vissza tudjunk fordítani. 
Három szó volt, ami meghatározta a politika lényegét: Isten, haza, család. Mindezt ma a politika tőlünk el akarja venni - mondta Kövér László.
Hozzátette: Ha megnézzük azt, hogy Londonban 2001 óta ötszáz keresztény templomot zártak be érdeklődés hiánya okán, tehát nem valamilyen ateista vagy fundamentalista terror miatt. Ezzel párhuzamosan 423 mecset nyílt. Egyes jóslatok szerint 2020-ra az imádkozó, templomba járó keresztények száma Londonban és a mecsetbe járó muzulmánok száma hasonló lesz, 820-830 ezer, az életkor viszont nagyon különböző. 

Az a törekvés, hogy kiöljék belőlünk az Istent, sőt egyfajta fenyegetettségként, intoleranciaként állítsák be, hogyha nem vagy hajlandó feladni ezt az identitásodat, ez egy olyan végkifejlet amitől nehéz lesz visszamenni. Ez pedig Magyarországot sem kerüli el. Azonban bizonyos esetekben van még visszaút, egy felmérés szerint a magyar lakosság 80 százaléka fontosnak tartja a keresztény kultúra gyökereinek megtartását. 

Újabb szintet kell lépni a politikában a 2002-eshez képest. Akkor alakult ki a polgári választóközösség mentális közösség értelmében. Rájöttünk, több kell a politikához, a demokráciához, hogy négyévente eltaláljuk a helyes választ. Hanem ott kell lenni az utcán ha kell vagy mások ajtajánál baráti beszélgetésekben. Adja a jó Isten, hogy a következő választást sikeresen abszolváljuk utána nemcsak a politikai munkát kell folytatni, hanem ennek a közösségnek tudatosítani kell azt a szerepét, az abban rejlő felelősségét, fontosságát, hogy egy mentális fordulat nélkül az ország nem fogja túlélni ezt a századot - magyarázta az Országgyűlés elnöke. 

A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Bayer show
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ