Cropped landscape
Belföld
Tuzson Bence: A Jobbik feladta, ezért is dicsőíti Vona az iszlámot
2018-03-2518:26
Az ellenzéki oldalon megkezdődtek a visszaléptetések, Tuzson Bence, kommunikációért felelős államtitkár elmondta, nincsenek meglepődve. Hozzátette, az ellenzéki oldalon egy-egy személyt akarnak, aki Soros György jelöltje. Az Echo mérleg című műsorunk vendégeként reagált arra is, hogy Karácsony Gergely eltörölné az Alaptörvényt.
Az ellenzéki oldalon elkezdődtek a visszaléptetések egymás javára. 
Tuzson Bence elmondta, nincsenek meglepve, hiszen az ellenzéki oldalon egy-egy személyt akarnak megtalálni, mint Soros György jelöltjeit. Úgy véli a végén a Fidesz-KDNP-nek egy emberrel kell majd megküzdenie. Azonban, azt egyelőre nem tudni, hogy visszaléptetések során vagy csak rámutatnak valakire és ő lesz a Soros-jelölt. Az egyezkedés tart, van mögötte pénz és már azt is tudjuk, hogy hadsereg is van, hiszen kétezer ember van mögötte, akik a kormány megbuktatásán dolgoznak – tette hozzá.  

Simicska Lajos szemmel láthatóan pénzeli ezt a folyamatot és olyanok borulnak össze, akik eddig ellentétes oldalon álltak.
Az érdekek furcsa dolgokat hoznak össze, soha nem gondoltuk volna korábban, hogy mondjuk egy DK-s, egy Gyurcsány-párti össze tud állni egy jobbikossal, akik valaha tényleg különböző oldalon álltak.
Hozzátette, ha a Jobbikból indulunk ki, akkor az ember tényleg nem érti mit csinálnak. A legutóbbi parlamenti vita során, amikor a Stop-Sorosról volt szó, Mirkóczki Ádám számon kérte a kormánypárton, ezt miért nem csendben végzik. 
Akkor kiderült számomra, ők feladták. Feladták a küzdelmet, hiszen egy országért nem lehet csendben tevékenykedni. Ebből a feladásból következik az, hogy megszólal Vona Gábor és már az iszlámot dicsőíti.
A kommunikációért felelős államtitkár reagált arra is, hogy Karácsony Gergely eltörölné az Alaptörvényt. 
Sok minden megdőlt 1990-től kezdve, de egy valamiben eddig konszenzus volt, az, hogy törvényesen kell működtetni az országot és minden változást törvényes alapokon kell meghozni. Erre példa még nem volt, hogy valaki, aki egy parlamenti párt vezetője, miniszterelnök-jelöltnek tekinti magát az hirtelenjében úgy nyilatkozik, hogy törvényt fog sérteni az első lépésénél – magyarázta. 

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Echo mérleg
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ