Cropped landscape
Belföld
Már elévült Botka László korrupciós ügye
2018-03-2708:15
Nem vizsgálja az ügyészség Botka László korrupciós ügyét, mivel a bűncselekmény, amivel egy vállalkozó megvádolta, néhány éve elévült. A szegedi polgármester politikai felelősségének megállapításához viszont hozzájárulhat egy másik eljárás, amit Tényi István a politikust gyanúba keverő F. Attila ellen kezdeményezett hamis tanúzás miatt - írja a Magyar Idők.
Elévülés miatt nem vizsgálják a hatóságok Botka László korrupciós ügyét – értesült a Magyar Idők Tényi Istvántól. Tényi azután tett bejelentést, hogy tudomására jutott: a Magyar Időknek is nyilatkozó F. Attila azt állítja, 250 millió forint kenőpénzt fizetett ki Szeged szocialista polgármesterének és egykori párttársának, Toller Lászlónak a pécsi Szent István-akna megszerzéséhez nyújtott segítségükért. 
 
Ha a vállalkozó igazat mond, az MSZP-s politikus bűncselekményt követett el, ám az ügyészség érdemben már nem vizsgálhatja a történteket, mivel a hivatali vesztegetés elfogadása még az ilyen, súlyosan minősülő esetekben is csak nyolc évig büntethető. F. Attila viszont 2006-ban fizette ki a két városvezetőt, Botka ellen tehát legkésőbb 2013–2014-ben eljárásnak kellett volna indulnia ahhoz, hogy elszámoltatható legyen. 
 
A politikai felelősségre vonást azonban még nem kerülte el az MSZP prominense. Tényi István ugyanis hamis tanúzás miatt F. Attila ellen is írt egy hatósági beadványt, amit eddig nem utasítottak el. Ha a vállalkozó állításai miatt eljárás indul, akkor kiderülhet, hogy igazat mondott-e, ami közvetve Botka László bűnösségének hivatalos megállapítását is jelentené.

Ismert, F. Attila a 2000-es évek elején német befektetők képviseletében keresett fejleszthető ingatlant. Elmondása szerint a Szent István-aknát Botka László ajánlotta a figyelmébe, aki jó barátságban volt a pécsi polgármesterrel és országgyűlési képviselővel, Toller Lászlóval. Az ingatlan akkor a gazdasági tárcához tartozó Mecseki Bányavagyon-hasznosító Rt. (MBVH) kezelésében volt. 
 
F. Attiláéknak 2004-ig nem sikerült dűlőre jutniuk az MBVH-val, ezért – mint a vállalkozó lapunknak is elmondta – Botka és Toller felajánlotta: megfelelő ellentételezésért cserébe felgyorsítják a folyamatot. Az „ügyintézésért” 250 millió forintot számoltak fel, de a szegedi polgármester a készpénzt szívesen átváltotta volna egy balatoni villára – közölte korábban a Magyar Időkkel F. Attila. 
 
Aztán egy tanú megerősítette, Botka Fonyódon megnézett néhány ingatlant, de végül a pénzt választotta. Egy másik férfi arról beszélt: két alkalommal ő szállította a kenőpénz esedékes részletét a szocialista politikusnak. Állításaikat mindketten hajlandók bíróság előtt is megismételni.

Magyar Idők

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ