Cropped landscape
Belföld
Tuzson Bence: A Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez + VIDEÓ
2018-03-2712:31
tuzson bence, soros györgy, illegális migráció, Helsinki Bizottság, gulyás gergely, röszke, németh szilárd
Minden jel arra mutat, hogy a Soros-hálózat már lakásokat keres a migránsok betelepítéséhez - mondta Tuzson Bence kormányzati kommunikációért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján. 
Az államtitkár egy közérdekű adatkérésről szóló dokumentumot mutatott be, amelyben elmondása szerint a Helsinki Bizottság egyik munkatársa az üresen álló, állami tulajdonba került budapesti lakások listáját kérte ki. Tuzson Bence ugyanakkor kijelentette: a magyar kormány nem adja ki ezt a listát, és áll minden fajta bírósági eljárás elé.         

"Azt várjuk a bírósági eljárástól, hogy nyilvánvalóvá fog válni, amit egyébként már amúgy is tudunk és sejtünk, hogy a Helsinki Bizottságnak egyértelmű célja az, hogy a migránsokat betelepítse Magyarországra és ehhez a megfelelő ingatlanokat is megkeresse" - tette hozzá.         
Hangsúlyozta: azok a szervezetek, amelyeket Soros György támogat, azon dolgoznak, hogy megváltoztassák Magyarországot, és bevándorlóországgá tegyék. Hozzátette: nem ez az első jel a Soros-hálózatok részéről, hiszen a vele kapcsolatos és szövetséges ellenzéki erők már többször felvezették, hogy hogyan készítik elő a betelepítést, hogyan szereznének lakást a migránsok részére. Felhívta a figyelmet arra, hogy Karácsony Gergely, az MSZP-Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje a laktanyák és az önkormányzati lakások nyilvántartásba vételét kezdeményezte, az LMP-s Vágó Gábor pedig az üresen álló 150 ezer magánlakás összeírását javasolta. 
    
"Minden jel tehát arra mutat, hogy a lakásokat is keresik már a migránsok betelepítése érdekében a Soros-hálózat emberei" - mondta az államtitkár.  

Kijelentette: amennyiben az április 8-i választáson "Soros emberei" kerülnek hatalomra, akkor végre is fogják hajtani a betelepítést, és "mind az állami, mind az önkormányzati, mind pedig a magánlakásokba bevándorlókat fognak telepíteni". 
Az államtitkárt arról kérdezték, hogy ki jegyzi a közérdekű adatkérést, ugyanis a Magyar Helsinki Bizottság közleménye szerint ők nem tettek ilyet. Tuzson Bence azt mondta: március 7-én adta be kérelmet egy olyan ügyvéd, "aki nagyon szorosan kötődik a Helsinki Bizottsághoz".  "Teljesen egyértelmű és valószínű a feltételezés, hogy itt a Helsinki Bizottság adatkéréséről van szó, ez az úriember ezer szállal kötődik a Helsinki Bizottsághoz" - fogalmazott. 
    
Arra a kérdésre, hogy miért nem helyezi hatályon kívül a kormány azt a 2015-ös rendeletet, amely Magyarországon két helyen is ideiglenes befogadóállomás létesítését rendelte el, az államtitkár azt mondta: "a jogi háttér az egy dolog", az a fontos, hogy Magyarországra a magyar kormány illegális bevándorlókat nem fog betelepíteni, nem engedi, hogy a határon átjöjjenek, és azt sem, hogy a mások telepítsenek be migránsokat. 
    
Kérdésre válaszolva Tuzson Bence elfogadhatatlannak tartotta a jobbikos Janiczák Dávid nőkkel kapcsolatos kijelentését. Aki ilyen tiszteletlenül viselkedik, akár magánbeszélgetésben, akár a munkahelyén, annak nincs helye a magyar politikai életben - mondta. 
    
Az államtitkár több kérdést kapott Kósa Lajos, megyei jogú városok fejlesztéséért felelős tárca nélküli miniszter 1300 milliárd forintot érintő ügyével kapcsolatban, többek között arról, miért mondják le mostanában Kósa Lajos programjait. Tuzson Bence erről azt mondta: Kósa Lajos dolgozik, végzi miniszteri tevékenységét, amelyek közül van, ami a nyilvánosság előtt zajlik, és van ami háttérmunka. Hangsúlyozta: az üggyel kapcsolatban Kósa Lajos mindent elmondott, és azzal, hogy büntetőfeljelentést tett, egyértelmű állásfoglalást is tett. Az ügy részleteivel foglalkozó kérdésekre válaszolva közölte: a hatóságok ki fogják vizsgálni milyen papírokat hamisítottak, hogyan próbálták megtéveszteni Kósa Lajost az ügyben.    
    
Semjén Zsolt svédországi vadászatával kapcsolatban, hogy hogyan lehet elkülöníteni a politikai ajándékozást a magánjellegű ajándékozásról, Tuzson Bence azt mondta: Semjén Zsolt válaszolt az üggyel kapcsolatos kérdésekre. Ha nem lenne kampány, akkor fel sem vetődne ez az ügy - jegyezte meg. 
    
Arra a kérdésre, hogy terveznek-e vizsgálatot indítani Szabó Zsolt államtitkár külföldi offshore számlával kapcsolatos ügyében, Tuzson Bence azt mondta: Szabó Zsolt egyértelmű hazugságnak nevezte az állításokat és megindította a büntetőeljárást az ügyben, így innentől kezdve a büntetőhatóság feladata az ügy kivizsgálása. 
    
Szintén kérdésre a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár a Magyar Nemzet elsikkasztott uniós pénzekről szóló cikkében foglaltakat "szánalmas hazugságnak" nevezte, szerinte józanul le sem lehet írni, olyan blőd állítások vannak az ügyben.

Hollik István: Karácsony, Vágó és a Soros-hálózat már lakásokat ír össze a betelepítésekhez 


Ha április 8-án az ellenzék kerül hatalomra, akkor teljesíteni fogják a "Soros-hálózat" rendelését, és nemcsak a kerítést bontják le, hanem beengedik a bevándorlókat, akiket többek között budapesti lakásokba fognak betelepíteni - jelentette ki Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kedden újságírók előtt. 
 
A kormánypárti képviselő azt mondta: már eddig is tudták, hogy Karácsony Gergely és Vágó Gábor a "Soros-hálózattal" együtt a betelepítésekhez magánlakásokat írt össze. Az elmúlt hetekben derült ki, hogy Karácsony Gergely megbízásából Vágó Gábor 150 ezer üresen álló magánlakás összeírását kezdeményezte. Ma az is kiderült, hogy a "Soros-hálózathoz" tartozó Magyar Helsinki Bizottság az állami tulajdonban levő budapesti lakások összeírását kérte a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőtől - közölte. 
    
Hollik István kiemelte: világos, hogy ha jövő vasárnap Soros emberei kerülnek hatalomra, itt is ugyanaz történne, mint a migránsokkal teli nyugati országokban; először állami és önkormányzati ingatlanokba, majd később magánlakásokba is beköltöztetnék a bevándorlókat. Hozzátette: így változnak meg a nyugat-európai országok házról házra, kerületről kerületre, ez történt Franciaországban, Svédországban vagy akár Olaszországban. 
   
"Ha ezt nem akarjuk mi is átélni, akkor április 8-án meg kell védenünk Magyarországot, mert ha egyszer betelepítik a bevándorlókat, többet nem lehet őket kitenni" - fogalmazott a KDNP-s politikus.

A Soros-szervezetek arra használták a tranzitzónát, hogy adatbázist építsenek


Ma a határzár biztosítja az ország és Európa egészének védelmét. A választás tétje, hogy Magyarország és Európa a kerítés garantálta biztonsága megmaradhat-e 
 - hangsúlyozta Gulyás Gergely hétfőn. A Fidesz frakcióvezetője a Németh Szilárddal a röszkei tranzitzónában tett látogatást követően tartott sajtótájékoztatón kijelentette, a Soros György támogatta szervezetek mindent megtesznek annak érdekében, hogy a kerítés fennállását támadják és hatékonyságát megkérdőjelezzék.

Németh Szilárd, az országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke közölte, kiderült, hogy a Soros-szervezetek - hangfelvétellel igazoltan - humanitárius álarc mögé bújva arra használták a tranzitzónát, hogy adatbázist építsenek az itt megfordult migránsokról. 

MTI

A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ