Cover
Belföld
Deák Dániel: Soros György hálózata azon dolgozik, hogy megdöntse a jelenlegi kormányt
2018-04-0118:53
2015-ben sikerült megfékezni az illegális migráció által okozott válságot Magyarországon, azonban ha a migráció ellen tett intézkedések nem maradnak meg, akkor ugyanaz fog történni mint 2015-ben - jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő főmunkatársa az Echo-Mérleg című műsorunkban.
Deák Dániel úgy látja, hogy Soros György hálózata folyamatosan azon dolgozik, hogy megdöntse a jelenlegi kormányt, amelynek folytán egy szivárványkoalícióval politikai káoszt hozna Magyarországra. Az elemző szerint ebben a helyzetben meggyengülne a V4-ek álláspontja, hiszen más lenne a migrációval kapcsolatos magyar vélemény. 

A Lengyelországgal szembeni hetes cikkely szerint eljárásban Magyarország kész vétózni az eljárás során, kormányváltás esetén ez a vétó sem lenne már ennyire biztos - jelentette ki a politológus. Hozzátette: ezzel egyszerre két V4-es államot tudna kiiktatni Soros György: a lengyelek nem tudnának szavazni, a magyar álláspont pedig megváltozna.
Így megszűnnének a kvóta előtti akadályok, így Magyarországnak pedig évente tízezer embert kellene befogadnia
- jelentette ki Deák Dániel.

Teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Echo-Mérleg
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ