Cover
Külföld
Kis híján csontot tört az ördögűző imám Nagy-Britanniában
2018-04-2706:26
Testi sértésért és egy tanú megfélemlítéséért kell felelnie a nagy-britanniai Brighton városában élő imámnak, Abubaker Deghayesnek. A hírhedt hitszónok kis híján csontot tört, miközben az ördögöt próbálta meg kiűzni egy nőből - írja a 888.
Az áldozat szerint az imám, Deghayes tavaly májusban törte el majdnem a vállcsontját, miután a hitszónok meg volt győződve arról, hogy maga az ördög lakozik benne.

Az agresszív hitszónok nem először került a hatóságok látószögébe, szintén tavaly egy férfit ütött meg, miután a Ramadán alatt összeszólalkoztak egy angliai mecset parkolójában. Az országos média akkor azért figyelt fel rá, mert a bíróságon nem volt hajlandó felállni, mivel indoklása szerint ő egyedül Allahnak hajlandó ezt megtenni. Deghayesnek egyébként három fiú gyermeke van, kettő közülük a közel-keleti harcok során vesztette életét, a harmadik pedig Líbiában él.
A bíróságon elhangzottak szerint a vallási procedúra alatt arccal lefelé a földre nyomta a nőt, majd egyik karját olyan erősen hátracsavarta, hogy az kiugrott a helyéről. A nő szerint az imám nem volt beszámítható, "meg volt arról győződve, hogy kiűzi belőlem az ördögöt. Hiába mondtam, hogy nincs semmiféle ördög, nem figyelt rám."
Miután az áldozat megtette a feljelentést, Deghayes meglátogatta a lakásában és meg is fenyegette, hogy vonja azt vissza, ám a nő ellenállt, rendőröket hívott, akik végül letartóztatták a férfit.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ