Cover
Külföld
Óriási székely zászlókat avattak Erdélyben
2018-04-3011:20
A Székely Nemzeti Tanács ajánlotta fel a nagyméretű, költöztethető zászlókat három Kovászna megyei falunak.
A Réty községhez tartozó falvakon kívül hamarosan 50 másik  településen lobognak majd ilyen zászlók a székely önrendelkezési törekvés 100. évfordulójának tiszteletére - írja a Híradó.

A székelyföldi települések közterületeiről, intézményeinek homlokzatáról sorra eltűnnek a székely zászlók, mivel a román hatóságok, a kormány helyi megbízottjai folyamatosan támadják azokat.
A Székely Nemzeti Tanács ezért kezdeményezte, hogy nagyméretű székely zászlókat állítsanak a régió több településén, egyházi területen, ahonnan azokat nem távolíttathatják el a prefektusok.

Egyházi területen vannak ezek a legnagyobb biztonságban, viszont hozzátenném azt is, amint látható, mozgathatóak, tehát mobil zászlótalpak, ez egyúttal jelenti a reményt is, hogy talán majd valamikor kiköltöztethetjük ezeket közterületre anélkül, hogy valakinek is sértené a szemét, vagy az öntudatát” - mondta Réty község polgármestere, Dombora Lehel Lajos.

Sepsiszentgyörgy környékén eddig összesen 23 nagyméretű székelyzászlót helyeztek ki. Ez az akció hamarosan Maros megyei községekben és városokban is folytatódik, jelezve, hogy a székelység ma is ugyanúgy ragaszkodik szimbólumainak használati jogához, ahogy száz évvel ezelőtt.

Híradó.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ