Cropped landscape
Külföld
Wass Albert emlékest: A magyarság hálózata él és működik
2018-05-0611:57
Wass Albert életműve nemcsak emlékezések, szívhez szóló versek és írások sora, hanem egyben a magyar emigráció küldetésének legtisztább megfogalmazása: szóvivői lenni a hazának - fogalmazott Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkára Stuttgartban szombaton, az Erdélyi Világszövetség által szervezett Wass Albert emlékesten, az író születésének 110., halálának 20. évfordulóján.
A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a világ számos pontjára szétszóratott magyarok vállalták a Wass Albert által is kijelölt küldetést: nem hallgattak mindarról, ami a Vasfüggönyön túl sújtotta nemzettársaikat, megőrizték a magyar szabadságba vetetett hitet és mindazokat a szellemi hagyatékokat - köztük Wass Albert örökségét -, amelyre a szabad Magyarország fel tudott épülni. Kiemelte: az Erdélyi Világszövetség kezdettől fogva egyszerre tekintette céljának a helyi magyarság közösségének épülését és az otthoniak segítését, a stuttgarti magyarság pedig ma is az egyik legszervezettebb, magyar és erdélyi identitásához is ragaszkodó közösség.

Szilágyi Péter kiemelte: Magyarország jelenlegi kormánya felelősséget vállal és visel minden magyarért, éljen bárhol a világon. Felidézte: a 2010 óta útjára indított programoknak és támogatásoknak - így a Kőrösi Csoma Sándor Programnak vagy diaszpórapályázatoknak - köszönhetően a diaszpóra magyarsága is megtapasztalhatja végre az anyaország gondoskodását. Hangsúlyozta: közjogilag is egységessé vált a nemzet, immáron több mint egymillió külhoni magyar kapta meg, illetve kapta vissza magyar állampolgárságát. 
 
A helyettes államtitkár úgy fogalmazott: a magyarság hálózata ma azért él és működik, mert az elmúlt évek törekvéseinek köszönhetően sikerült egy stabil és független anyaországot építeni, amelyre a külhoni magyar közösségek is támaszkodni tudnak. Kiemelte: április 8-án a magyar választók amellett tették le a voksukat, hogy Magyarország továbbra is erős bástya, minden magyar közös hazája maradhasson. Hangsúlyozta: a diaszpóraközösségeknek, akárcsak az elmúlt években, úgy a jövőben is kiemelt szerepük lesz a magyarság sorskérdéseinek alakításában. 
 
Kiadó: Miniszterelnökség

MTI-OS
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ