Cropped landscape
Krónika
Írásban tesz vallomást a Fenyő-gyilkosságról Gyárfás Tamás
2018-05-1106:22
A PestiSrácok.hu információi szerint csütörtök reggel ismét gyanúsítotti kihallgatásra idézték Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai. Úgy tudjuk, a Fenyő-gyilkosság megrendelésével gyanúsított ex-úszóelnök megjelent a kihallgatáson, majd az első nyomozói kérdés után ügyvédjével egyeztetve úgy döntöttek, hogy Gyárfás írásban tesz majd vallomást, amit várhatóan két héten belül benyújtanak a hatóságnak.
25 emmi csaladokeve statikbanner nov 970x90
hirdetés
A PestiSrácok értesülései szerint mindezek mellett a nyomozó hatóság visszaadta Gyárfás Tamás több  – a házkutatás – során lefoglalt személyes holmiját is.
 
Ismert, az ex-úszóelnököt azzal gyanúsítják, hogy az alvilág egykori urának, Portik Tamásnak a segítségével húsz évvel ezelőtt megölette legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő János médiacézárt. Gyárfás ugyanakkor azt állítja, hogy ennek a „szörnyűségnek”  ő maga is áldozata és még a „gondolata sem merült fel benne”, hogy az egykori médiamágnást megölesse.
 
Gyárfás a legutóbbi kihallgatásain arról is beszélt, hogy Portik soha nem zsarolta őt, és hazugságnak nevezte Tasnádi állítását, miszerint ő megbízta a nehézfiút Fenyő János likvidálásának megszervezésével, amiért több alkalommal is fizetett neki.

PestiSrácok
Strabag 970x90 banner 181108
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ