Cropped landscape
Belföld
Sneider Tamás lett a Jobbik elnöke
2018-05-1213:45
Sneider Tamást választotta elnökké a Jobbik tisztújító kongresszusa szombaton Budapesten - közölte Mirkóczki Ádám, az ellenzéki párt szóvivője a tanácskozás szünetében újságírókkal. 
A politikus tájékoztatása szerint 401 alapszervezet élt a jelölési jogával és 556 küldött jelent meg a kongresszuson.
   
Sneider Tamás a szavazatok 54 százalékát, 298 voksot szerzett meg, a másik jelölt, Toroczkai László pedig 46 százalékot kapott, ami 256 szavazat. Az érvénytelen szavazatok száma kettő volt - tájékoztatott Mirkóczki Ádám.
   
Azt is ismertette, hogy a szavazást megelőzően mindkét jelölt 12 perces beszédet mondott, azelőtt pedig Vona Gábor leköszönő pártelnök tartott egy értékelő beszédet az elmúlt kétéves elnökségi ciklusról. A szóvivő kellően önkritikusnak és tényszerűnek írta le ezt a felszólalást.
   
A szoros eredményt és az esetleges pártszakadást firtató kérdést úgy kommentálta: két nagyon erős személy indult az elnöki posztért, nem várt 80-20 százalékos győzelmet egyik fél javára sem. A Jobbik történetében nem is volt még ennyire éles elnökválasztás - értékelt.
   
Arra a kérdésre, hogy egy küldött távozóban a sajtó elé dobta küldötti kártyáját, úgy reagált, nem tudja ki az, nyilvánvalóan Toroczkai László iránt elkötelezett ember volt, aki így fejezte ki csalódottságát. Abszolút nem ilyen hangulatban telt a tanácskozás - tette hozzá, jelezve, legfeljebb 10-15-en távoztak, a határozatképességhez mintegy 270 embernek el kellene menni.
   
Felállt a Jobbik új országos elnöksége

Egy elnökkel, egy elnökhelyettessel és hat alelnökkel felállt a Jobbik országos elnöksége szombaton Budapesten. Az ellenzéki párt tisztújító kongresszusát követő sajtótájékoztatón Jakab Péter szóvivő megerősítette, hogy a küldöttek Sneider Tamást elnöknek, Gyöngyösi Mártont elnökhelyettesnek választották. 
    
Az alelnöki tisztséget a következő két évben Bana Tibor, Stummer János, Hegedűs Lorántné, Z. Kárpát Dániel, Apáti István és Volner János tölti be. 
    
A kongresszus újraválasztotta a választmányi elnöki posztra Szabó Gábort. 
    
Sneider Tamás, a párt új elnöke célként fogalmazta meg, hogy a Jobbik szociálisan érzékeny néppárt legyen. 

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ