Cover
Külföld
12 éven belül Belgiumban muszlim többség lehet?
2018-05-1406:23
A belga Iszlám Párt vezetője, Redouane Ahrouch szerint a belga társadalomban 12 éven belül a muszlimok lesznek többségben - írja a 888.
Nagy az aggodalom Belgiumban a radikális iszlamista párt egyre növekvő népszerűsége miatt, melyet 2012-ben Redouane Ahrouch alapított, programja pedig „mindössze” annyiból áll, hogy a polgári törvényeket és az alkotmányt fel kell cserélni a saríára, azaz az elnyomó és radikális iszlám törvénykezésre.

A párt felbukkanása miatt eddig is meglévő jogos félelmeket a hét folyamán tovább tetézte Ahrouch, aki a belga nemzeti televízióban vett részt egy vitán. Az iszlamista párt vezetője a műsorban elmesélte, hogy már nemcsak Európai Unió fővárosának is számító Brüsszelben, hanem más nagyvárosokban, Antwerpenben és Gentben is terjeszkedik – írja az Origo.

Redouane Ahrouch a vita a során azt is leszögezte, hogy az ország változó lakossági összetétele miatt az Iszlám Párt népszerűsége növekedni fog.

12 éven belül Belgiumban muszlim többség lesz
– jelentette ki a pártvezér, aki legutóbb azzal okozott botrányt, hogy nem volt hajlandó felvenni a szemkontaktust az esélyegyenlőségi államtitkárral, mivel az nő.

888
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ