Cover
Belföld
Súlyosbodnak a problémák Hódmezővásárhelyen
2018-05-1406:30
A Fidesz szerint Márki-Zay Péter magára hagyta a várost. Veszélybe került a hódmezővásárhelyi önkormányzat működése amiatt, hogy Márki-Zay Péter polgármester nem a településsel, hanem országos politikai kérdésekkel foglalkozik – jelentette ki Hegedűs Zoltán fideszes önkormányzati képviselő, aki úgy értesült: a bizonytalan politikai helyzet miatt egy komoly befektető elhagyhatja Hódmezővásárhelyt, amivel százötven új munkahelyet veszítenének el.
Hagyományosan pünkösdkor kezdődik a fürdőzési szezon a Balatonnál, de a vendéglátósok már beépítették áraikba a munkaerőhiány okozta hatásokat és megemelkedett költségeiket. Makkos Péter, a Kereskedelmi és Vendéglátó Vállalkozók Országos Érdekképviseleti Szövetségének (Kisosz) fonyódi elnöke a Magyar Idők kérdésére elmondta, jelentősen nőttek a szezonális büfések kiadásai a szakmunkás-bérminimum emelkedése, valamint a magas közterhek miatt, ami az idei árakon is meglátszik.

A munkaerőhiány az elmúlt évekhez hasonlóan szintén gondot jelent, ráadásul az idén kevesebb diákmunkásra számítanak, mivel a tapasztalatok szerint sokan külföldön vállalnak nyári munkát. Makkos Péter szerint a szakemberhiány kezelését segítené, ha a Balaton partjára érkező munkavállalók részére apartmanházak épülnének, az egyszerű kivitelezésű szállásokat a szervezet javaslata szerint az önkormányzatok közös összefogással építhetnék meg.

„Márki-Zay Péter két és fél hónappal ezelőtti polgármesterré választása óta lényegében nem tett mást, mint hol kormány-, hol ellenzékváltóként jelent meg az országos politikában, tüntetéseken szónokolt és a sajtóban tetszelgett ahelyett, hogy a városával foglalkozott volna” – közölte lapunk megkeresésére Hegedűs Zoltán önkormányzati képviselő, volt alpolgármester.

A politikus elmondta: Márki-Zay Péter három dolgot tett helyben: elsőként halálgyárnak nevezte a városi kórházat, amivel elmérgesítette az önkormányzat és az intézmény eddig példás kapcsolatát. A kórház főigazgatója jó hírnév megsértése miatt feljelentette a polgármestert, ilyen korábban sohasem fordult elő a város életében. Ezt követően Márki-Zay nekiment több jól ismert és megbecsült hódmezővásárhelyi vállalkozásnak, meghurcolta őket a sajtóban, ami azt eredményezte, hogy az összes vállalkozásnak megrendült a bizalma a városban. A kormánypárti politikus hangsúlyozta: a polgármester miatt az egyik befektető, aki már területet is szerzett helyben, és milliárdos vállalkozást tervezett, a hírek szerint elhagyja Hódmezővásárhelyt.

Ez rendkívül rossz hír, mert 150 új munkahelyet teremtett volna a településen – tette hozzá. Hegedűs Zoltán szerint Márki-Zay harmadik látványos lépése a polgármesteri hivatal munkaközösségének szétverése volt.

Elüldözte azokat a szakembereket, akik 10-20 vagy akár 30-40 éve dolgoztak a városért. Olyan hírekről hallottunk, hogy egyes munkatársakat szabályosan vallattak, hogy mondjanak valami terhelőt az előző városvezetésre. A megüresedett munkahelyeket vagy fel sem tudta tölteni, vagy dilettáns embereket hozott, így a hivatal folyosóin megjelent a gyanakvás, a gyűlölet és a feljelentgetés. A polgármesteri hivatal 130 dolgozójából már harmincan elmentek – emelte ki a fideszes képviselő. Szavai szerint emiatt a város működőképessége is veszélybe került: sokfelé térdig ér a fű, még mindig kint vannak a köztereken a karácsonyi díszfények, egyre rosszabb képet fest a település, és ezért sokat panaszkodnak az emberek.

Márki-Zay Péter mindezt most a helyi Fidesz nyakába akarja varrni, és azon sír minden egyes sajtószereplésében, hogy a Fidesz el akarja lehetetleníteni, ráadásul a Járható Vásárhely programmal, amelyben 17 kilométernyi utat, valamint 14 kilométernyi járdát állítanánk helyre idén, és ehhez egyébként a forrást is megneveztük – jegyezte meg Hegedűs Zoltán.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ