Cropped landscape
Belföld
Szinte biztosan szakad a Jobbik
2018-05-1406:45
Nem hozott megnyugvást a Jobbik hét végi tisztújító kongresszusa, ahol Sneider Tamás 54-46 százalékos arányban győzte le Toroczkai Lászlót. Míg a Vona Gábor-féle néppártos vonalat támogatók elégedettségüknek adtak hangot, Toroczkai támogatói kilépésekről, pártszakadásról beszéltek.
Csak fokozódott a Jobbikon belüli feszültség és ellentét, miután a hét végi tisztújító kongresszuson a küldöttek a 90-es években még Royként ismert
szkinhedvezért, Sneider Tamást választották a párt elnökének.

A vele szemben alulmaradt Toroczkai László a szavazatok 46 százalékát kapta, ami egyértelműen azt mutatja, hogy nincs egység a Jobbikban. Ezt támasztották alá azok a küldöttek is, akik már az elnök megválasztása után elhagyták a rendezvény helyszínét, egyikük földhöz is vágta küldötti kártyáját. Egy férfi távozóban annyit mondott: „Ebből ennyi pont elég volt.” Pár küldött a Magyar Időknek beszélt az eredmény kihirdetése után. Egyikük úgy fogalmazott: vidéken jelentősen változhat a párt összetétele, alapszervezetek szűnhetnek meg, tagok hagyhatják el a Jobbikot.

Azért jöttünk ide, mert sorsdöntőnek éreztük a mai napot. Változást azonban nem hozhat az új elnök személye, garantáltan marad a Vona Gábor által elindított neojobbikos irány – mondta egyikük. Hozzátette: a történtek után azt várják Toroczkai Lászlótól, hogy mielőbb lépjen ki a pártból, mert az elkövetkezendő két évben a Jobbikban már semmi nem fog változni, így nincs mire várni.

Hogy az alulmaradt Toroczkai miként dönt, egyelőre nem tudni. Ásotthalom polgármestere távozóban a sajtónak azt mondta: párttagságát egyelőre megtartja, de aludni fog egy párat erre a kérdésre.

Most az a fontos, hogy a tagság majdnem fele rám adta a voksát, elsősorban az érdekel, hogy ők mit akarnak a jövőben – fogalmazott, hozzátéve: egy esetleges új pártról szóló kérdésről korai beszélni. Kitért arra, hogy Gyöngyösi Márton elnökhelyettesi beszédében volt arra utalás, hogy a jövőben szigorúbban veszik, ha valaki szembehelyezkedik a főiránnyal.

Ha ilyen retorziók indulnak el, akkor azonnal kilépek a pártból – szögezte le. Gyöngyösi egyébként erre később úgy reagált: beszédében arra utalt, hogy a párton belüli fegyelmezettség hagy kívánnivalót maga után. Példaként hozta, hogy voltak kiszivárogtatások a kormánypárti médiának.

A vonaista vonallal való szembeszállás a 46 százaléknyi küldöttön túl Dúró Dórát is érinti, aki jelenleg a frakció tagja. Igaz, hogy Sneider Tamás a választmány előtt lapunknak azt mondta: nem verhet éket a frakció tagjai közé az, hogy Dúró Dóra Toroczkai elnökhelyettesi jelöltje, hiszen Dúró jól végzi a dolgát, ezért biztos abban, hogy a továbbiakban is együtt tudnak működni. Ezzel szemben frissen megválasztott elnökként már árnyaltabban fogalmazva azt mondta Dúró Dóra jövőjéről: a következő hetekben értékelik a tisztújítást.

Dúró egyébként a tisztújítás után is kiállt a véleménye mellett, miszerint a Jobbik erősebb lett volna az ő elnökségükkel, és neki is csalódás, hogy nem így alakult. Toroczkai Lászlóról azt mondta: szeretné, hogy továbbra is meghatározó személye maradjon a nemzeti oldali politizálásnak. Megjegyezte, ő is szeretne néhányat aludni arra, hogyan folytassa munkáját, azonban ő sem tudja elképzelni, hogy politikai döntéshozói pozícióba kerüljön a közeljövőben.

Nem tervezem, hogy lemondok a parlamenti mandátumról, és egyelőre a visszahívásomról sem volt szó. Nem érzem úgy, hogy olyat tettem volna, ami ezt indokolhatná – mondta, hangsúlyozva: megvédi azokat a tagokat, akik őket támogatták.

Arra a kérdésre, hogy Vona Gábor visszatérhet-e az elnöki posztra, azt felelte: nehéz megjósolni, mi lesz két év múlva, az is bizonytalan, hogy mi lesz egy hét múlva.

Ezt már nem vállalják tovább
A pártszakadás szinte biztosra vehető, hiszen több meghatározó Jobbik-tag már jelezte, hogy nem hajlandó Sneider Tamással együttműködni – jelentette ki Deák Dániel, a Figyelő elemzője az M1-en. A politológus úgy véli, valószínűsíthető, hogy a radikális tagok egy új pártot hoznak létre. Farkas Örs politikai elemző szintén a köztévében arról beszélt, hogy az ellenzéki párt a legfontosabb kongresszusán van túl, amelyen a Vona Gábor eddigi elnök által megkezdett út folytatása mellett döntöttek. Megjegyezte ugyanakkor: nem lát logikát abban, hogy miután a pártelnök lemondott, mert az általa kitalált politikai út nem járt sikerrel, érkezik egy új pártvezetés, ami ezt az irányt akarja folytatni.

Az elemző szerint a Jobbik nem ismeri fel: nemzeti néppárttá szeretnének válni, miközben már létezik egy nemzeti néppárt, a Fidesz. Farkas is arról beszélt: a párt radikális tagjai – inkább előbb, mint utóbb – azt fogják mondani, hogy ezt nem vállalják tovább.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ