Cropped landscape
Külföld
Farkas Örs: A migráció átírhatja az Európai Parlament összetételét
2018-05-1520:23
Arra számítunk, hogy az Európai Parlament 2019 után változni fog – mondta Farkas Örs politológus Napi aktuális című műsorunkban. Kiemelte, az előző választásnál 2014-ben még nem volt égető kérdés a migráció problémája, a 2019-es választáson pedig ez lesz az egyik központi téma. 
Számos országban a migráció problémája befolyásolta a választási eredményeket. Arra kérdésre, hogy a 2019-es EP választásnál milyen szerepe lesz ennek, azt válaszolta:
Arra számítunk, hogy átírja a bevándorlás az Európai Parlament összetételét.
Amikor legutóbb 2014-ben voksolhattak utoljára az európai polgárok, akkor a bevándorlás még nem volt ennyire égető. 2015-ben vált központi témává a migráció. Az említett választási eredmények is tükrözik, hogy ahol Európában választások zajlottak, ezeknek a belpolitikai mérkőzéseknek is a legfontosabb témája a bevándorlás volt. Azt láttuk, hogy azok a pártok tudtak erősödni, amelyek egyértelműen elutasították a bevándorlást, illetve a kötelező kvóta alapján történő betelepítést - hangsúlyozta.

Azzal kapcsolatban, hogy hazánk helyzete hogyan változik majd, úgy fogalmazott:
Ennek azért több összetevője van, egyfelől csökkenni fog az EP-nek a létszáma a britek kilépésével. Másfelől Franciaországban is kérdés, hogy Emmanuel Macron melyik irányba mozdul el, vélhetően egyébként a szociáldemokratákhoz fognak csatlakozni. 
A Néppárt akkor tudja megőrizni súlyát, jelentőségét, hogyha a Fidesszel jó kapcsolatot alakít ki. 
A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ