Cropped landscape
Belföld
Simicskó István: Elkezdtük fejleszteni a Magyar Honvédséget
2018-05-1512:35
Történelmi bűnt követtek el azon elődei, akik hagyták lezülleszteni a honvédséget, amelynek alig maradt haditechnikája - emelte ki a leköszönő honvédelmi miniszter. Elkezdtük felépíteni, fejleszteni a Magyar Honvédséget - tette hozzá a honvédelem napja alkalmából tartott központi ünnepségen.
Az ügyvezető honvédelmi miniszter ünnepi beszédében köszönetet mondott valamennyi katonának, aki ezt a hivatást választva szolgálja a nemzetet. Köszönetet mondott leendő utódjának, Benkő Tibor vezérkari főnöknek és mindenkinek, aki az elmúlt csaknem három évben segítette munkáját.

Kiemelte: tettek azért, hogy ismét erős legyen, meg tudja védeni Magyarországot a Magyar Honvédség és büszke legyen rá a nemzet. Kitért arra is, hogy Nyugaton napjainkra "sokan elhagyták lelküket". Azt kell üzenni a nyugati civilizációknak, hogy erősítsék meg keresztény hitüket - mondta Simicskó István, hozzátéve: "ennek köszönhetjük megmaradásunkat".

Benkő Tibor vezérezredeshez, leendő honvédelmi miniszterhez fordulva azt kérte: lélekből dolgozzanak továbbra is, mert ezen keresztül tudnak példát mutatni a civileknek és más emberi közösségeknek. A Honvédelmi Minisztérium központi ünnepségén a honvédelem ügyének elősegítéséért többeknek elismeréseket adtak át. A magyar katonáknak 1849. május 21-én, a tavaszi hadjárat végén három hétig tartó ostrom után sikerült visszaszerezniük a budai Várat. Ennek emléket állítva 1992 óta a honvédelem napja május 21.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ