Cropped landscape
Külföld
Az EU kiáll az iráni nukleáris megállapodás mellett
2018-05-2818:49
Az Európai Unió kiáll az Iránnal kötött atomalku mellett, amely nem kizárólag gazdasági okok, hanem biztonsági érdekek miatt is fontos Európa számára - közölte Federica Mogherini.
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője az uniós külügyminiszterek brüsszeli ülését követően tartott sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

az iráni nukleáris egyezmény felmondása nemcsak a régió, hanem Európa biztonságát is veszélyeztetné.
Az EU és külügyminiszterei ismét kinyilvánították, hogy teljes mértékben kitartanak a megállapodás mellett mindaddig, amíg Irán is betartja az egyezményben vállalt kötelezettségeit - tette hozzá. Az unió pozitívan tekint a további tárgyalások elé, ugyanis nemzetközi vizsgálatok legújabb jelentései is megerősítették, hogy Irán teljes mértékben megfelel az egyezményben foglaltaknak - közölte.

A főképviselő a politikai párbeszéd fontosságára hívta fel a figyelmet azt hangoztatva, hogy az összecsapások az izraeli-palesztin békefolyamat hiányosságai miatt újultak ki, amelyet csak felerősített az Egyesült Államok izraeli nagykövetségének Jeruzsálembe költöztetése. Arra emlékeztetett, hogy az Európai Unió kitart azon álláspontja mellett, hogy támogatja a két államon (az Izrael mellett békében élő független palesztin állam létrehozásán) alapuló békés megoldást, amelynek része Jeruzsálem státusának tisztázása is.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ