Cover
Külföld
Demokráciából és a karácsonyról is különoktatást kapnak a migránsok Dániában
2018-05-2906:26
dánia, migráns, oktatás, kultúra
A dán kormány hivatalos közlése szerint demokráciáról, az egyenlőségről és a fontos dániai ünnepekről, így a karácsonyról tartanak kötelező oktatást Dániában a nagyszámú bevándorló lakta "gettó" negyedeken.
A skandináv ország évtizedek óta küzd a — főként a közel-keletről érkezett — bevándorlóknak az etnikailag és vallásilag homogén jóléti társadalomba történő integrálásával. A nagyobb ellenzéki pártok által is elfogadott új politika révén a "gettókban" — így nevezik hivatalosan a többségükben nem nyugati országokból érkezett bevándorlók lakta negyedeket — élő gyerekeknek 

egyéves koruktól heti 25 órás kötelező köznevelésben kell részt venniük. 
A kijelölt negyedekben élő szülők gyermekei számára kötelező lesz az új szabályozás, bár az amúgy is napközibe járók nem kötelesek részt venni a foglalkozásokon. Míg az új politika elődleges célja a nyelvtanítás és tanulási készség kialakítása, azt is el kívánják érni, hogy a többségükben muszlim gyermekeket megismertessék a dán hagyományokkal és a keresztény ünnepekkel, így a karácsonnyal és a húsvéttal.
 
A nem nyugati országokból érkező bevándorlók aránya a "gettókban" 2017-ben 66,5 százalék volt a dán lakásügyi minisztérium adatai szerint, az 5,7 milliós dániai népességen belül pedig 8,7 százalék. Dánia az egyetlen ország, ahol hivatalosan gettónak neveznek egyes lakónegyedeket. A szó a XVI. századi Velencéből ered, ahol így nevezték a város zsidók lakta részét.
 
Az ellenzéki Szociáldemokrata Párt, amelynek sok más európai szociáldemokrata párthoz hasonlóan keményedett az álláspontja a közel-keleti bevándorlókat illetően, szintén támogatta az intézkedést.

888.hu
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ