Cropped landscape
Külföld
Egyértelműen kudarcot vallott az iszlám radikalizáció elleni brit kormányprogram
2018-06-1111:00
A politikai korrektség miatt nem lehet visszaszorítani az iszlám szélsőséges irányzatait Nagy-Britanniában. A terrorizmus helyett inkább az iszlamofóbiára koncentráltak a brit tanárok, akik öncenzúrának vetették alá magukat. 
A londoni belügyminisztérium megbízásából a Behavioural Insights Team (BIT) nevű, viselkedéskutató intézet készített egy jelentést a kormány deradikalizációs programjáról – írja a The Times
 
A jelentés alapján megállapítható, hogy 

a muszlim szélsőségesség ellen küzdő, közpénzből finanszírozott radikalizáció elleni programok több mint 95 százaléka kudarcot vallott. 
Csupán két kezdeményezés volt sikeres a harmincháromból: az egyik homlokegyenest szembement a polkorrektséggel, a másik pedig egyértelműen kijelentette, hogy a Koránból és más iszlám „szent" dokumentumokból vezethető le a szélsőséges magatartás.
 
A program alapján az iskolákban, a nyelvtanfolyamokon, az ifjúsági központokban és a sportegyesületekben törekedtek az iszlám radikalizmus visszaszorítására.
 
Ez elsősorban azért lett sikertelen, mert a projektben szerepet vállalók túlnyomó többsége félt kényesnek mondott témákról beszélni, mint amilyen a vallás vagy a rassz. A politikai korrektség intézménye miatt a tanárok és a szakemberek az öncenzúrát választották annak érdekében, hogy ne vádolhassák őket diszkriminációval vagy muszlimellenességgel.
 
A probléma gyökere tehát az, hogy az iszlamizmus helyett inkább az iszlamofóbiára koncentráltak, ami teljes mértékben kontraproduktívnak bizonyult.
 
A harminchárom program keretén belül így harmincegyben a muszlim embereket kizárólag az áldozat szerepében mutatták be, az fel sem merült, hogy esetleg nekik is közük lehet a szélsőséges magatartásformákhoz.

Origo
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ