Cropped landscape
Külföld
Geert Wilders pártja Mohamed karikatúraversenyt hirdet
2018-06-1306:17
A Geert Wilders vezette bevándorlásellenes holland Szabadságpárt (PVV) Mohamed prófétát ábrázoló karikatúraversenyt hirdet - közölték helyi lapok kedden.
A párt tájékoztatása szerint a Szabadságpárt parlamenti irodájában tervezett karikatúraverseny megrendezését a holland terrorizmusellenes ügynökség (NCTV) jóváhagyta. A bejelentés szerint a zsűribe meghívást kapott Bosch Fawstin karikaturista, aki Texasban hasonló versenyt nyert 2015-ben. A versenyt később, még az év folyamán megrendezik - közölték. Geert Wilders, aki nyílt iszlámellenessége miatt folyamatosan halálos fenyegetések érik és 2004 óta állandó rendőri védelem alatt áll, korábban többek között az erőszak vallásának nevezte az iszlámot, amely véleménye szerint a legnagyobb veszélyt jelenti Hollandiára nézve. 

A politikust a holland bíróság 2016 decemberében bűnösnek találta gyűlöletbeszéd, kisebbség elleni uszítás és diszkrimináció vádjában. A Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák kapcsán egyebek mellett a Charlie Hebdo francia szatirikus hetilap címlapja váltott ki erőszakos cselekményeket Európában. 2015-ben az újság párizsi székházában egy algériai származású, de Franciaországban született testvérpár 11 embert, köztük a lap nyolc munkatársát lőtt agyon, menekülés közben egy rendőrrel is végeztek. Ezt megelőzően, 2005-ben a muzulmán világ számos országában tiltakozó megmozdulásokat tartottak annak nyomán, hogy Mohamedet ábrázoló karikatúrák jelentek meg egy dán napilapban.

MTI
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ