Cropped landscape
Külföld
Szájer József: A Sargentini-jelentés egy rágalomhadjárat Magyarországgal szemben
2018-06-2719:50
Nem vár eredményes tárgyalást az EU migrációs csomagjáról a csütörtökön kezdődő uniós csúcson Szájer József. A fideszes európai parlamenti képviselő a Napi aktuálisban elmondta: szinte minden európai tanácskozás előtt magasak voltak az elvárások, azonban azok eddig egyszer sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.
75 emmi csaladokeve statikbanner nov 970x90
hirdetés
Most mi magunk is úgy érezzük, hogy három év után elsősorban a migráció kérdésében ideje volna valamilyen álláspontot kialakítani
- mondta a brüsszeli csúccsal kapcsolatban. Hozzátette: a belpolitikai helyzetek is ebbe az irányba mutatnak, utalva a németországi és az olaszországi történésekre.

A vasárnap megtartott európai minicsúcs kapcsán úgy fogalmazott: az Európai Uniónak vannak szabályai, intézményei, a tagállamokat nem az Európai Bizottság elnökének feladata összehívni.
Ezek az országok 2015-ben úgy döntöttek, hogy ahelyett hogy a határaikat megvédenék, beengedik a bevándorlókat a saját területükre. De három év után a bevándorlók száma már nagyon jelentős, ezért szeretnének megszabadulni tőlük
-  mondta a politikus.
Szájer József szerint a nyugati országok hibát követtek el amikor befogadták a menekülteket, ezt most egy újabb hibával tetéznék a kvóta szerinti elosztásuk tervével. Hozzátette: a magyar kormány az első perctől megvédte a határait, és meg tudta akadályozni a bevándorlók kötelező szétosztását.
Az erőnk arra volt elég az elmúlt három évben, hogy meg tudtuk akadályozni egy súlyosan elhibázott terv végrehajtását
- emelte ki.

Emellett megerősítette: a magyar kormány továbbra sem tud elfogadni olyan javaslatot, amelynek keretében nem a magyarok döntik el, hogy ki jön Magyarországra.

A hétfőn elfogadott Sargentini-jelentésről azt mondta: egy sor olyan elemet tartalmaz amelyhez az Európai Uniónak semmi köze, mert az a magyar országgyűlés, a magyar emberek hatáskörébe tartozik.
Sargentini asszony olyan kérdésekben nyilványít véleményt, amelyre az Európai Unió alapító szerződése nem hatalmazta őt fel.
Hozzátette: a jelentés egy rágalomhadjárat Magyarország ellen.

A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
Strabag 970x90 banner 181108
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ