Cropped landscape
Külföld
Weigel: Elég az egyház visszavonulásából
2018-07-1009:33
A katolikus egyháznak el kell végeznie a házi feladatát, és megmutatnia azt a modernitást, amely kiszabadít a fogyasztói azonnali vágykielégítés börtönéből – mondta a Magyar Hírlapnak George Weigel katolikus közíró, Szent II. János Pál pápa életrajzírója, aki ma este a budapesti Párbeszéd Házában ad elő Evangéliumi értékek és a nyugati társadalom címmel.
–  Hogyan élheti túl a jelenlegi válságot a katolikus egyház?

–  A katolikus egyház kétezer éve létezik, a modern államok alig kétszáz éve. A kérdés inkább az, hogyan lehet túlélni a mostani időket a katolikus egyház nélkül. A kérdés az, mit értünk szabadságon. A test és az igények, kívánságok azonnali kielégítésének szabadságát? A modern állam, a modernitás ezt ígéri, és ez nem szabaddá tesz, hanem bezár. Nehéz ablakok, ajtó és kilátás nélkül élni – én személy szerint azt remélem, hogy hamarosan véget érhet ez az időszak, és az emberek új ablakot nyitnak a külső nézőpontokra is, a másfajta, többféle szabadság irányába. S félreértés ne essék, ez nem a középkorba visszavezető út: csupán egy másik modernitásfelfogás. II. János Pál teljesen modern ember volt, csak a modernitást más értelemben fogta fel és élte, mint mondjuk Habermas vagy Derrida.

–  A nyugati társadalmak többsége ezt nem épp így látja.


–  Persze, hiszen ez különbözik a jelenlegi mainstream felfogástól, amely merőben gyerekes, olyan, mint az egyéves kisunokámé, akiben nincs belátás, türelem vagy akármilyen morális felfogás, ő egy kis zsarnok, aki amit akar, azt most akarja, és mindenáron. Hogy lesz ebből a kedves kis zsarnokból felelős állampolgár? Úgy, hogy megtanítjuk rá: mi, a család, az egyház és a civil társadalom, nem pedig a morálisan kötelezően semleges állam. A vágyak azonnali kielégítésénél a keresztény hagyomány szabadságfelfogása jóval tágasabb, és nemcsak összeegyeztethető a modern világgal, hanem morálisan meg is haladja azt, ahová előbbi jutott, a követelőzés helyett a kompromisszum, a szekuláris véleménynyomás helyett a szólás szabadságának képességét kínálva, amit éppúgy újratanulhat a társadalom, ahogy a kisunokám is megtanulhatja.

–  Hogyan felejtettük el ezeket a képességeket?

–  Valamikor a tizenkilencedik században, amikor a nyugati keresztény államok polgárait áthatotta a bibliai Istentől való elhagyatottság érzése, és ezt a vákuumot olyan befolyásos és okos emberek filozófiája töltötte ki, akik elhitették az emberekkel, hogy az egyház a szabadság ellensége: Marx, Darwin, Nietzsche és a többiek. Innentől kezdve a külső nézőpont elhagyása vezetett oda, hogy már csak versengő egyéni igaz-ságok léteztek, s annak az igazsága érvényesült, aki az erősebb. Ez a demokrácia halála is. Éppen ezért a szabadság koncepcióját kell helyreállítanunk, az erkölcsi igazság helyét az emberi természetben. Az egyháznak pedig itt a helye ebben a munkában, hogy mindezt a társadalom élő részévé tegye.

–  Hogyan tehetné meg mindezt a híveiben és erejében fogyatkozó katolikus egyház?

–  A kreatív kisebbségek, emberek kis csoportjai inspirálhatják a modern vagy posztmodern világ elveszett, boldogtalan embereit pusztán a példa által, ahogyan ők élnek. Rengeteg a világban az intolerancia, az önzés, sok a saját életét megtervezni képtelen, boldogtalan ember. Egy ponton elgondolkodnak majd: miért vagyok ilyen boldogtalan? Hogyan lehetnék olyan boldog, mint ezek az emberek? A válasz pedig kézenfekvő lesz.

–  S miért éppen a kereszténységet választanák, s nem mondjuk az iszlámot?


–  Senki sem akarhat egy iszlám államban élni – az nem lenne túl derűs élet. A kereszténység egy nemesebb, boldogabb életmód lehetőségét adja, morális iránytűt az életvezetéshez. S ahogy VI. Pál mondta: a modern ember abban hisz, amit lát, nem abban, amit tanítanak neki. Éppen ezért volt kifejezetten sikeres II. János Pál is, aki úgy élt, ahogy tanított: ő, aki elszenvedte a náci és a kommunista elnyomást is, s a sok megpróbáltatástól megedződve példamutató életet élt.

–  Mi a helyzet az egyház nyitásával a modernitás felé, amit sokan sürgetnek? Ezt hívja ön „catholic lite-nak”, könnyed katolicizmusnak.

–  A meghunyászkodás még sehol sem eredményezte az egyház gyarapodását. A catholic lite nem működik. Ha az egyház csak egy tükre a jelen valóságának, akkor miért akarna bárki templomba menni vasárnap reggel? Az egyháznak másmilyennek kell lennie: konzekvensen önmagának.

–  A mainstream média szereti a jelenlegi pápát afféle catholic lite pápaként bemutatni, főleg XVI. Benedekhez vagy II. János Pálhoz képest.


–  A nyugati média totális félreértése, hogy Ferenc pápát megpróbálja valamiféle szexuális forradalmi harcosnak láttatni, aztán csodálkozik, amikor a pápa kiáll a hagyományos család, az élet értékei és általában mindazon elvek mellett, amelyeket a katolikus egyház mint az utolsó intézményes erkölcsi korlát, képvisel. Mégis mindenki várja, hogy a különféle szekuláris nyomások hatására az egyház mikor tűzi ki a fehér zászlót például a melegházasság kapcsán.

–  Mutatnak ebbe az irányba is törekvések.


–  Ami a családmodell újragondolását illeti: a hagyományos család természetes egységként a társadalom alapja – ezt az egységet az állam vagy egyes érdekcsoportok nem „találhatják fel” vagy definiálhatják újra, ahogy a házasság fogalmát sem. Hol végződne mindez? Amerikában a melegházasságot már engedélyezte az állam, mi lesz a következő, miért nem köthet három-négy ember is házasságot? Vagy akár emberek robotokkal? A mostani modernitás örök kérdése, hogy meddig mész el, és miért nem eggyel tovább. Érdekes volt látni az utóbbi két zsinaton, hogy a dekadens catholic lite németekkel szemben éppen az afrikaiak tiltakoztak a legerősebben a melegházasság ellen, ahol első- vagy másodgenerációs keresztények élnek. Érti: éppen véget vetettek annak a helyzetnek, hogy a nők tulajdonok, a házasság csak szövetségi célú szerződés és egyebek, elindultak a jobb emberi élet irányába, erre megkapták a gazdag Európából, hogy ti ezt nem értitek, a válás, a gyermektelenség és a melegházasság a trend, és ebbe az irányba kell mennie az egyháznak…

–  Eszerint erősebb lenne az egyház ott, ahol új?


–  Frissebb, s óriási tartalékai vannak a harmadik világban. A kereszténység ereje nem a templomok régiségéből fakad, hanem, ahogy XVI. Benedek sokszor elmondta, a személyes barátságból közted és Jézus között. Ahol az egyház elfelejti ezt, és szimplán kulturális intézmény lesz, ott elhal. Senki sem hitte másfél évtizede, hogy éppen a katolikus írek fogják népszavazáson támogatni az abortuszt, de ez történt, mert az ellustult ír egyház nem tudott ellenállni az új kulturális cunaminak, a szekuláris nyomásnak.

–  Mi a helyzet Közép-Európával?

–  Amennyire én látom, minden országban más a helyzet. Ott tudott feltámadni igazán az egyház, ahol a nemzeti emlékezet egyik sarokköve volt: Lengyelországban vagy például Litvániában 1989 után. Ugyanakkor a mai fiataloknak, akiket én is tanítok Lengyelországban, ez nem jelent élő tapasztalatot, így ez a pluszlendület sem tart örökké, és Lengyelország is Írország sorsára juthat, ha az itteni egyház nem végzi el a házi feladatát.

–  Beletartozna ebbe a házi feladatba a különféle visszaélések feltárása is? Hogy a legbanálisabbat említsem, például a papi pedofília problémáját.

–  Egyrészt ez rendkívül nagy, elítélendő bűn, amelytől meg kell szabadulnunk és keményen kell büntetnünk. Másrészt viszont a feltárt esetek nagy része nem pedofília – nem gyermekek szexuális zaklatása –, hanem homoszexuális „ragadozás”. Maga a szexuális zaklatás problémája az egész nyugati társadalmat áthatja, a pedofília pedig jóval elterjedtebb az állami iskolákban, mint a katolikus egyházban, amire a média nem fordít ugyanekkora figyelmet. Ettől függetlenül igen, ez minket nem ment fel a házi feladatunk alól, s fel is kell lépnünk e bűn ellen.

Veczán Zoltán
Magyar Hírlap
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ