Cropped landscape
Belföld
Minden eddiginél több gyermek vehet részt napközi Erzsébet-táborokban
2018-07-1216:19
 Idén az ország 500 pontján csaknem 1200 napközi Erzsébet-tábor valósul meg június 18. és augusztus 31. között, és minden eddiginél több, csaknem 60 ezer gyermek napközi időtöltéséről és napi négyszeri étkezéséről gondoskodik a program - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az izsáki napközi Erzsébet-táborban az Emberi Erőforrások Minisztériumának tájékoztatása szerint. 
A tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményében Novák Katalint idézve azt írta: valamennyi, érvényes pályázatot benyújtó intézmény kapott a táborok szervezéséhez kormányzati támogatást. Az államtitkár hozzátette: a lakóhelyhez közeli, hétköznaponként 8 órától 16 óráig tartó napközi Erzsébet-táborok az érintett családoknak jelképes összegbe, napi 100 forintba kerülnek. A napközikre a szervezést koordináló Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványon keresztül pályázhattak az intézmények. 
    
Az államtitkárság közölte: a napközi Erzsébet-táborokra iskolák, családsegítő szolgálatok és központok, valamint kötelező közművelődési feladatot ellátó intézmények jelentkezhettek minimum 20, maximum 150 tagú, 6-14 év közötti gyermekcsoportokkal. A napközi táborok kiemelt célja, hogy érdemi nyári időtöltést kínáljanak a gyermekeknek lakóhelyükhöz közel. A táborok programjait a jelentkező intézmények állítják össze a helyi igények figyelembevételével, az alapítvány szakmai felügyeletével. A programok buszos kirándulással egészülnek ki. 
    
Az Izsáki Táncsics Mihály Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola három turnuson keresztül csaknem 200 helyi és környékbeli gyermek vakációjához járult hozzá a pedagógusok által megszervezett programokkal. A gyermekek a napközi tábor ideje alatt népi hagyományokkal ismerkedhettek meg, sport- és kézműves foglalkozásokon vehettek részt, valamint a környék látványosságait is lehetőségük nyílt megismerni. 
    
Kitértek arra is: a napközik mellett ottalvós táborokban is vakációzhatnak a gyermekek. Idén 11 héten át csaknem 30 ezer táborozó nyaralhat a Balatonnál, a zánkai és fonyódligeti Erzsébet-táborokban, továbbá már Erdélyben, az ivói Erzsébet-táborban is kikapcsolódhatnak a diákok. A speciális ellátást igénylő, betegséggel élő gyermekek kikapcsolódását a Gyógyító Szent Erzsébet-táborok biztosítják Zalaszabaron és Tihanyban. 
 
MTI
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ