Cover
Külföld
A spanyol legfelsőbb bírósági döntés: még több migránst kell befogadni
2018-07-1306:38
Alig pár héttel azután született a döntés, hogy Soros György a miniszterelnöki rezidencián meglátogatta a Pedro Sanchez spanyol kormányfőt. A bírósági ítéletben részletesen indokolják, hogy Madridnak továbbra is folytatnia kell a befogadási politikáját, a jövőben is be kell engedniük az illegális bevándorlókat.
A spanyol ítélőtábla azért döntött így, mert a konzervatív kormányzás alatt a mediterrán ország nem tett eleget annak a kötelezettségének, miszerint Olaszországból és Görögországból átvegyen több tízezer bevándorlót. Most a hivatalos adatok szerint legalább 16 ezret kell átvennie.

Az uniós megállapodások értelmében 160 ezer bevándorlót kellett Olaszországból és Görögországból szétosztani a tagországokban, azonban ez egy halva született döntés volt, a legtöbb nemzetállam nem volt hajlandó átvenni migránsokat. 
Spanyolországnak 16 ezer bevándorlót kellett volna átvennie, azonban az akkori madridi vezetés ennek nem tett eleget, a jobboldali kormány nem akart migránsokat befogadni. 
A legfrissebb adatok szerint a bevándorló-útvonalak is megváltoztak az elmúlt években, Olaszország és Görögország helyett az embercsempészek már inkább Spanyolországba viszik a döntő többségében fekete-afrikai migránsokat. 

Június elsején vette át a hatalmat Spanyolországban a baloldali PSOE úgy, hogy az állampolgárok körében messze nem ők a legnépszerűbbek. Ez úgy történt, hogy a parlament megvonta a bizalmat egy korrupciós ügy után Mariano Rajoyéktől, kormányalakítással a baloldali Pedro Sanchezt bízták meg.

A 888 írta meg, hogy Soros György egy titkos találkozón vett részt Pedro Sánchez baloldali spanyol miniszterelnökkel, akivel elsősorban a migrációról tárgyalt. Mióta a Sánchez vezette baloldali kormány átvette a hatalmat Madridban, sorra fogadják be az illegális bevándorlókat.

Emlékezetes, hogy Sánchez Brüsszel nagy elégedettségére beiktatása után nem sokkal bejelentette, hogy a nyitott határok híve, ezért utat enged az Aquarius nevű hajónak, mely a Földközi-tengeren portyázva szedi fel fedélzetére a fekete-afrikai migránsokat. Korábban Olaszország és Málta már megtiltotta a hajónak, hogy náluk kössön ki és ott rakja ki az illegális bevándorlókat.

888
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ