Cover
Belföld
Bánki Erik: Nem kedvezményeket kell adni az embereknek, hanem fizetést
2018-07-1721:04
A jövő évi költségvetés módosító javaslatairól döntöttek a képviselők az Országgyűlésben. Az ellenzéki pártok közül senki sem támogatta a tervezetet. Az MSZP EP-képviselője Szanyi Tibor azt mondta: eszük ágában sincs támogatni a javaslatot, csak egy valódi baloldali szocialista költségvetést tudnának elfogadni. Az ECHO TV Napi aktuális című műsorában Bánki Erik, a gazdasági bizottság elnöke beszélt a költségvetés részleteiről, többek között a cafeteria rendszert érintő változásokról, a képviselői tiszteletdíj növeléséről, valamint a kormány kis- és középvállalkozásokat érintő támogatásairól.
A szakértő a műsorban elmondta: a kormány a 2019-es költségvetésben is számos adókedvezmény mellett döntött, köztük a kétgyermekes családokat érintő támogatás növeléséről, valamint a nyugdíjasok számára a munkavállalást megkönnyítő rendelkezések is elfogadásra kerültek. Emellett kiemelte: a két százalékos járulékcsökkentés a munkabér terhének csökkentésével a foglalkoztatás helyzetét erősíti tovább.

Természetesen számos olyan kérdés merül még fel, amit jó lenne kezelni, de mindenre nem lehet megoldást találni, hiszen akkor elengednénk a költségvetési hiányt
- utalt a HÖOK javaslatára, miszerint a diákhitel továbbra is maradjon adómentes.

A cafeteria-rendszer változásairól úgy nyilatkozott: a cafeteria mértéke nem változik, csupán az eddigi szükségtelenül bonyolult rendszer került leegyszerűsítésre.
Hozzátette: az egyszerűsítés segíti a további béremelést, a SZÉP kártya pedig osztrák és német példát alapul véve jól működő rendszerként működhet.

Kiemelte: a kormány hosszútávú célja a cafeteria rendszer teljes kivezetése, ez azonban csak akkor lesz lehetséges, ha a béremelkedés már olyan ütemet ér el, melynek során kivezethető az egyéb kedvezményrendszer. Kiemelte: az Orbán-kormány idején az átlagbér 51 százalékkal nőtt, a szakmunkás minimálbér pedig megduplázódott.
A képviselői tiszteletdíj megemeléséről azt mondta: az elmúlt években számos szektorban történtek komoly béremelések, köztük a pedagógusoknál, az egészségügyben, vagy a rendvédelmi szerveknél, az utolsó szektor maradt a képviselők fizetése.

Ahogy a társadalom összes többi rétege számára, úgy az országgyűlési képviselők számára is jár a gazdasági teljesítménnyel arányos béremelés
-  mondta ezzel kapcsolatban.
A képviselő hozzátette: csak akkor nőhetnek tovább a bérek, ha a gazdaság teljesítménye és az átlagbérek is nőnek Magyarországon, ehhez lett kötve nominálisan a politikusok bére.

A kis- és középvállalkozások támogatásával kapcsolatban úgy fogalmazott: a magyar kormány számára a gazdaság legfontosabb szereplői a hazai mikro, kis- és középvállalkozások. 

Minden módját meg kell találnunk annak, hogyan tudjuk segíteni az ő versenyképességüket, ezt szolgálják többek között az adócsökkentő intézkedések
- tette hozzá.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ