Cropped landscape
Vélemény
Gábor László: Árokbetemetésről papol itthon, külföldön az országot szidja a kulturális portál
2018-08-0719:53
Így használják politikai céljaikra a kultúrát a balliberális propagandisták - erről Gábor László, az Origo főszerkesztője a 888-on.
Teljesen véletlenül bukkantam a múlt héten egy elég pimasz írásra. Van a szinhaz.hu nevű oldal. Ezt néha megnézem, kevés saját cikk van rajta, inkább híreket tesznek ki. Persze, láthatóan figyelnek, hogy túl sok hír ne jelenjen meg a Magyar Teátrumi Társaság színházairól, de mindezt azért nem annyira feltűnően csinálják. (A Magyar Teátrumi Társaság a kétezres végén azért alakult meg, hogy az addig a színházi világban uralkodó, balliberális túlsúlyt – mit túlsúlyt, kizárólagosságot – ellensúlyozzák. Vidnyánszky Attila vezeti azóta is a szervezetet.)

Röviden: a szinhaz.hu újságírója e-mail-interjút készített Gil Romannal, a világhírű táncossal, aki a világ talán legjobb balettegyüttesét, a Béjart Ballet Lausanne-t vezeti. Az érdektelen zsurnalisztakérdések mellett a következőt kérdezte írásban a világsztártól: "Svájcból mi látszik és mi hallatszik mindabból, ahogy Magyarországon a kormány folyamatosan építi le a demokráciát?"

A kérdés elsősorban természetesen nem kérdés, hanem egy állítás, egy hazug állítás. Úgy kérdez, hogy közben állít valamit, ami nem igaz. Ez tényleg az ötvenes évek újságírása.

És még nincs is vége. Egy sorral lejjebb kiderül, hogy Gil Roman – természetesen – nem válaszolt a politikai provokációra. Azaz, kudarccal zárult az akció. Normális ember ilyenkor hallgat és nem köti az egész világ (bocsánat: néhány száz olvasó) orrára kudarcát. Provokálni akart egy világsztárt, aki nem hagyta magát. (Már amennyiben egyáltalán Gil Romanhoz került a szinhaz.hu kínos, közhelyes kérdéssora és nem egy sajtótitkár válaszolt. Nagy művészeknél ugyanis ismert gyakorlat, hogy ők maguk csak akkor válaszolnak, ha érdemi a kérdés. Ha az előolvasó szerepét ellátó sajtótitkár látja, hogy az ezredik ostobaságot kérdezik – milyen érzés énekelni, táncolni, játszani, sakkozni stb. –, a sajtós maga megválaszolja. Főleg akkor kaphat egyébként választ egy ismeretlen portál, ha éppen az adott országba megy turnézni a művész. A Béjart Balett természetesen éppen Budapestre készült.)

És tényleg álljunk meg egy pillanatra. Egy újságíró feltesz egy politikailag provokatív (és persze hazug) kérdést, és nem kap választ, vagyis nevetségessé válna, ha ezt még meg is írná. És mégis megírja. Mi vezethette a szinhaz.hu újságíróját, hogy kudarcáról beszámoljon? Nem nehéz kitalálni. Az a közeg, ami őt körülveszi. Akár a szinhaz.hu-nál, akár kicsit tágabban nézve, az álértelmiségi színházi világ egy bizonyos részében. A közeg, amelyben nem kudarc egy ostoba kérdésre választ nem kapni, hiszen nem is az a lényeg, hogy kap-e választ vagy nem, hiszen feladata nem is újságírói feladat, hanem politikai. Saját közegében már önmagában dicsőség megkérdezni, szidni egy külföldi sztárnak a kormányt.

Az Origón is foglalkoztunk a provokációval, de akkor még nem jutott valamiért eszünkbe megnézni a szinhaz.hu Facebook-oldalát. Hiba volt. Mert így áll össze végképp a kép.

Ugyanis nagyjából ezzel egy időben, hogy Gil Roman balettsztár megkapta (és válaszolatlanul hagyta) a Magyarországot szidalmazó és rágalmazó kérdést, Vidnyánszky Attila bejelentette: nem tart igényt a Színikritikusok Díjára. Harmadmagával jelölték (legjobb előadás, Bánk bán), de írt egy levelet a színikritikusok társaságának (a Színházi Kritikusok Céhének, így hívják szerényen magukat), hogy lemond a jelölésről. Politikai elfogultságukkal magyarázta. Teljes joggal.

A szinhaz.hu Vidnyánszky visszalépését ezzel a kommentálással jelentette meg Facebook-oldalán: Nesze neked, árkok temetése.

‎Azaz, ha saját újságírójuk egy Svájcban élő francia világsztárnak arról ír, hogy Magyarországon a kormány leépíti a demokráciát, az az árkok betemetése. Ha Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nem hajlandó részt venni a többségében balliberális elfogultságukról közismert színikritikusok bohóckodásában, az árokásás. (Nem tudok finomabban fogalmazni: nincs olyan kategória, amelyben érdekes módon ne jelölték volna kedvencüket, Alföldi Róbertet. Nem túlságosan merész a feltételezés: őt akarták volna ünnepeltetni a nagy rendező, Vidnyánszky Attila statisztálásával.) Árokbetemetés a politikai rágalmazás külföldön, árokásás a kiosztott szerep itthoni elutasítása.

Mennyire világos, hogy a szinhaz.hu és környezete mit gondol egy ideális kulturális világról. A legnagyobb magyar rendező, a politikai értelemben konzervatív, művészileg persze a legbátrabban újító művész húzza csak meg magát. Az árkot a jobboldalhoz köthető művészeknek kell betömni, mintha ők ásták volna, ellenben a balliberális színházi világ azt csinál, amit akar. Nem szeretném túldimenzionálni, de azt hiszem, elképesztő mélységbe láttunk most bele, és nem az árokra gondolok.

Nem újdonság, hogy világhírű, nagy művésznek (vagy tudósnak) próbálják magyar újságírók a számukra kijelölt szerény keretek között eldadogni, hogy Magyarország egy borzalmas hely, rémdiktatúra, kultúrterror van és oktatásegészségügy (illetőleg bocsánat, az nem, annyira egyik sem hülye, hogy azt gondolná, ez külföldön bárkit is érdekelhet). Az viszont tényleg meglep, hogy ezzel egy időben azt is közlik: az általuk jobboldalinak tartott művésznek a meghunyászkodás a feladata. Így, egyszerre a kettő, párhuzamosan. Tényleg megdöbbentő.

Itt mindent, ott semmit.

Na, hát ez az, amit nem. Ezt sem.

Gábor László
888.hu
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ