Cropped landscape
Tudomány
Háttérkép: A teremtésben az ember az egyetlen hiba
2018-08-0921:46
Vajon mennyi egy ember eszmei értéke, ha a Földön élő hét és fél milliárd ember szépen lassan elpusztít mindent maga körül – tette fel a kérdést Bayer Zsolt az ECHO TV Háttérkép című műsorában. Boros Imre közgazdász szerint a háborúk megmutatták, hogy semmit nem ér az ember. 
A kérdés erkölcsi és szellemi természetű – fogalmazott Bogár László. Tudja-e vajon az ember a technológiai lehetőségeit anélkül használni, hogy elpusztítsa saját magát és a környezetét – fejtette ki a közgazdász.
Az ember elvesztette saját maga felett az ellenőrzést
– hangsúlyozta. Bogár László kiemelte: az emberiség - teljesen érthetetlen módon - ott szaporodik, ahol a nyomor fokozódik és olyan helyeken, ahol jólét van nem.
Nincs ideje az emberiségnek, hogy a gyors népességnövekedésre megoldást találjon – fogalmazott Boros Imre. A közgazdász szerint a felvilágosodás indította el azt a folyamatot, amikor az európaiak kezdtek megtagadni bizonyos értékeket. Hozzátette: ott állunk, ahol a part szakad, az európai fehér rassz elvérzett, kivéreztették az elmúlt kétszáz év háborúi.
Az emberiség egy része létrehozott egy elképesztő technikai civilizációt és közben oda jutott, hogy ki fog pusztulni
- tette hozzá.

A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Háttérkép
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ