Cropped landscape
Belföld
Böjte Csaba: Merjük megfogni egymás kezét!
2018-08-2121:04
A gyermekvállalás egy ember életében az egyik legnagyobb öröm, egy férfi és egy nő azáltal teljesedhet ki - mondta Böjte Csaba az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A ferences rendi szerzetes rendhagyó tanévnyitó ünnepségre készül gyermekeivel és barátaival szeptember 13-án, a Budapest Aréna színpadán.
75 emmi csaladokeve statikbanner nov 970x90
hirdetés
A jól végzett, becsületes munka öröme nem kopik meg, éppen ezért ez az, amiért érdemes küzdenie mindenkinek, elsősorban a család és a közvetlen környezet vonatkozásában Böjte Csaba szerint. A szerzetes Velkovics Vilmossal arról beszélt, hogy a jelen legnagyobb problémája nem a szegénység, hanem a bizalom hiánya. Nincs jelen az a vágy sem, hogy az emberek családot, közösséget, országot alapítsanak, illetve építsenek fel – véli a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítója.
A magányos életből a közösségi lét felé kell elmozdulnia az emberi létnek, ebből következik, hogy a férfiak sem maradhatnak társ nélkül. Napjaink katolikus papjainak nem az kell legyen a szerepük, hogy ,,leseperjék az asztalukról” mindazt, ami nem fedi teljesen az ő értékrendjüket, sokkal inkább az, hogy Isten igéjét közvetítsék a hívők felé – jelentette ki Böjte Csaba ferences rendi szerzetes.

A teljes beszélgetés:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
Strabag 970x90 banner 181108
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ