Cropped landscape
Vélemény
Az ezerhuszonkettedik
2018-09-0306:46
Ha valakik, akkor az én nemzedékem tagjai, akik testközelből szenvedték el a Kádár-rendszer népbutító oktatáspolitikájának minden gyalázatát, igazán tudják, hogyan is megy ez. De felhívnám rá a hisztériázó liberális közönség figyelmét, hogy velünk sem sikerült. Akik most acsarkodnak, azok is ott váltak diplomásokká. Elvetemült aljasság tehát úgy beállítani a nevelés-oktatás kérdéseit, mintha azok kizárólag az oktatáspolitikán múlnának. Persze emelni kell a pedagóguspálya presztízsét, anyagi és erkölcsi megbecsültségét, hogy ne csak azok menjenek tanárnak, akik már sehová sem jók. Gajdics Ottó a Magyar Időkben megjelent írását teljes terjedelmében közöljük. 
Ma becsengettek, és elkezdődött az ezerhuszonkettedik tanév a Kárpát-medencében. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek hívta fel rá a figyelmet tanévnyitó szentmiséjén, hogy bizony-bizony Pannonhalmán már 996-ban oktatás folyt. Méltán büszkék tehát hagyományaikra a magyar pedagógusok, szülők és diákok. 

Ettől persze a liberális globalistákat rázhatja a hideg, de jó, ha tudják: az ő végtelenül nagy tudásuk is ezen a szervezett egyházi tevékenységen alapul. Soha nem vonhatták volna kétségbe az egyházi iskolák létjogosultságát, ha ezek az iskolák nem vértezik fel az elődeiket azzal a biztos tudással, amely gőggé válva bennük megkérdőjelezte a forrás szükségességét. 
 
Pedig ma éppen a liberális gondolat mentén, amely szerint minden fenntartó egyenlő; minden módszer, amely a tanulók személyiségének kiteljesedését szolgálja, követendő; és minden tananyag, amely hozzájárul a valóság minél teljesebb megismeréséhez, hasznos; vígan élhetnének egymás mellett egyházi, állami és magánintézmények. Ennek ellenére a szakmát megpróbálja uralni egy kizárólagosságra törekvő réteg, amely véleményterrorjával csírájában akar elfojtani minden olyan kezdeményezést a nevelés-oktatás területén, amely az ezeréves hagyományokra alapozva kívánja megújítani a honi pedagógiát. 
 
Tőlük halljuk azt az ostobaságot, hogy a kormány szándékosan butítja el a felnövekvő nemzedéket, mert szolgalelkű alattvalókra van szüksége, nem önálló gondolkodású, szabad polgárokra. Vagy azt, hogy szándékosan terheli túl a diákokat is, a tanárokat is a rendszer fölösleges tananyaggal, adminisztrációval, kötelező feladatokkal, mert így teszi lehetetlenné a tehetségek kibontakozását, hogy a kinevelődő birkák lázadás nélkül kövessék a vezérürü kolompjának hangját. 
 
Ha valakik, akkor az én nemzedékem tagjai, akik testközelből szenvedték el a Kádár-rendszer népbutító oktatáspolitikájának minden gyalázatát, igazán tudják, hogyan is megy ez. De felhívnám rá a hisztériázó liberális közönség figyelmét, hogy velünk sem sikerült. Akik most acsarkodnak, azok is ott váltak diplomásokká. Elvetemült aljasság tehát úgy beállítani a nevelés-oktatás kérdéseit, mintha azok kizárólag az oktatáspolitikán múlnának. Persze emelni kell a pedagóguspálya presztízsét, anyagi és erkölcsi megbecsültségét, hogy ne csak azok menjenek tanárnak, akik már sehová sem jók. 
 
De ez megoldandó probléma ezen a tájon a második világháború vége óta. És milyen furcsa, mégis minden nemzedék elküldte a kimagasló tekintélyeit is a pedagógustársadalom számára, éhbérért, megbélyegezve őket a nemzet napszámosa dehonesztáló címkével, ám titkon rendkívüli csodálattal szemlélve áldozatos tevékenységüket. Nem itt keresendő tehát a probléma gyökere. 
 
Sokkal inkább a szülők és az iskolák együttműködésének hiányosságaiban. Tudomásul kell venni, hogy amikor a tanár magára csukja az osztályterem ajtaját, azt csinál, amit akar. Senki nem tiltja meg neki ma sem, hogy a leghasználhatóbb tudást adja át a legmodernebb módszerekkel. Hogy szeresse a rábízott gyerekeket, ne pedig saját kudarcos életét próbálja kegyetlenséggel kompenzálni. 
 
Mégis látunk csodálatos és elborzasztó példákat egyaránt. De a lényeg, hogy a szülők folyamatos kontroll alatt tudják tartani a pedagógiai folyamatot, ők tudják jól-rosszul közvetíteni az iskola felé a társadalom elvárásait. Tessék fogadóórákra járni, aktívan részt venni a szülői értekezleteken, és ami a legfontosabb: minden nap végén megkérdezni a gyerektől, mi volt ma a suliban. És nem szabad megelégedni a sztereotip válasszal, hogy semmi. Mert akkor készülhet új Nemzeti alaptanterv, működhet akármilyen életpályamodell, nem változik semmi. 
 
És akkor nem lesz újabb ezer év!

Gajdics Ottó/Magyar Idők
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ