Cropped landscape
Belföld
Nem voksolt szerdán az LMP EP-képviselője
2018-09-1408:31
Nem szavazott a Sargentini-jelentés voksolásán az LMP európai parlamenti képviselője. Meszerics Tamás döntését azzal indokolta, hogy más módon érintett a kérdésben, mint az egyéb tagállamokból megválasztott képviselők. Vágó Gábor, az LMP tagja szerint a politikus önállóan döntött a kérdésben.
A jelentés szavazásának részszavazásain részt veszek, de a végszavazáson nem voksolok
- írta közösségi oldalán az LMP európai parlamenti képviselője a Sargentini-jelentés szavazás előtti estén. Meszerics Tamás úgy fogalmazott: a dokumentumban amúgy nem látott kifogásolnivalót. A politikus szerint az lett volna a helyes, ha a magyar képviselők egyike sem vett volna részt a voksoláson, hiszen más módon érintettek, mint az egyéb tagállamokból megválasztott képviselők.

Ennek ellenére a párt társelnöke már a hét elején bejelentette: az LMP országos elnöksége úgy döntött, nem támogatják a Sargentini-jelentés elfogadását. Keresztes László Lóránt akkor azt mondta: a párt nem tartotta indokoltnak a jelentés elutasítását, ugyanakkor abban is egyetértés volt, hogy nem lehet támogatni az intézkedést.

Az LMP korábbi társelnöke, Szél Bernadett viszont nem értett egyet a párt álláspontjával. Közösségi oldalán a szavazás előtt azt írta: ha EP-képviselő lenne, ő megszavazná a Sargentini-jelentést. De Hadházy Ákos is felháborodott azon, hogy volt pártja nem szavazta meg a dokumentumot.
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ