Cropped landscape
Belföld
Varga Judit: A Sargentini-jelentés egy politikai nyomásgyakorlási eszköz
2018-09-1820:54
A kormány az Európai Unió bíróságához fordul a Sargentini-jelentés kapcsán. A Fidesz jogellenesnek tartja a szavazás körülményeit, mivel a voksolás során nem vették figyelembe a tartózkodók szavazatait. Varga Judit, Európai Uniós kapcsolatokért felelős államtitkár az ECHO TV Napi aktuális című műsorában megerősítette: a kétharmados követelmény önmagában indokolttá teszi a tartózkodó szavazatok beleszámolását.
Varga Judit elmondta: néhány héttel a szavazást megelőzően a holland zöldek honlapján megjelent előjelzés is kimutatta, hogy a tartózkodó voksok le fogják rontani az eredményt.
Ez arra utal, hogy az ő jogértelmezésük szerint is eldönthető, hogy ez egy különleges eset, ahol a tartózkodásokat igenis bele kellett volna számítani a végeredménybe
-fogalmazott.
Hozzátette: a kormány egy hónapon belül benyújtja az erről szóló előterjesztést az Európai Bíróságon, erről már hétfőn megszületett a döntés. A politikus hosszadalmas eljárásra számít. Varga Judit elmondta: Magyarország tiszteletben fogja tartani az Európai Bíróság döntését.
Magyarország jogállam, betartjuk a törvényeket. Természetesen az Európai Bíróság ítéleteit mindig is betartottuk
- mondta ezzel kapcsolatban.

Az államtitkár szerint jelenleg nagy a bizonytalanság, ennek pedig a szavazás körülötti tisztázatlan jogi helyzet az oka. Szerinte a bevándorláspárti erők nyomás alá fogják helyezni az Európai Tanács elnökségét. Kiemelte: az eljárás mellett a jelentés maga is tele volt joghézagokkal, jogszabálysértésekkel. Szerinte a jelentés egy politikai nyomásgyakorlási eszköz.

Magyarország európai helyzetéről azt mondta: az ország külügyi pozíciója 2010 óta folyamatosan erősödik, egyre több nyugat-európai ország veszi át a Magyarország által képviselt migrációs politikát.

A teljes adás:
ECHO TV - A nemzet hangja - Napi aktuális
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ