Cropped landscape
Vélemény
Bayer Zsolt: A nagy zuhanás
2018-09-2809:46
Leginkább a Magyar Narancs (az állítólag egy újság) címe tetszik: „Nagyot zuhant a Fidesz népszerűsége, pár hónap alatt félmillió szavazót vesztettek Orbánék.”
De a többi se rossz, ezt harsogja az Index, a HVG meg a többi, tudják, ezek mind újságok, semmi propaganda, csupa függetlenség és szakma.

A harsogás mozgatórugója a friss Medián-felmérés, amelyből az „derül ki”, hogy a Fidesz vesztett félmillió szavazót, a teljes lakosság körében 37 százalékon áll, továbbá az, hogy az „elveszett” félmillió szavazó nem jelent meg az ellenzéknél, hanem a bizonytalanok táborát növelte.

S ha összeadjuk az összes létező és mérhető ellenzéki párt támogatottságát, az együtt sem éri el a Fidesz 37 százalékát.

A Medián mellett megjelent a Závecz Research friss felmérése is, csak ez nem futott be olyan nagy karriert, mint a Medián „félmillió szavazót vesztett a Fidesz” bulija.

Nézzük akkor a Závech legfontosabb megállapításait! A Závecz két százalékkal kevesebbre, 35 százalékra méri a Fidesz támogatottságát a teljes lakosság körében, ami – miképpen ezt felmérésük címében is megjelenítik – azt jelenti, hogy „2,8 milliós a Fidesz-tábor”.

Miután durván nyolcmillió szavazásra jogosult állampolgár van Magyarországon, a Medián két százalékkal magasabb mérése, vagyis a 37 százalék nagyjából 2,96 milliós Fidesz-tábort jelent. Na jó, legyünk tűpontosak!

A Nemzeti Választási Iroda adata szerint a választásra jogosultak száma ma Magyarországon 8 312 264 fő. Ennek 37 százaléka 3 075 537 fő. Vagyis a Medián szerint ekkora ma a Fidesz-tábor, a Závecz ennél 275 ezerrel kisebb tábort mért erre a hónapra.

Mi lehet az oka annak, hogy a Závecz ennek ellenére nem beszél félmilliós veszteségről, nagy zuhanásról, miegyébről? Sőt a Závecz megállapítása szerint „az elmúlt egy hónapban alig változtak a politikai erőviszonyok”, továbbá „lényegében mindegyik párt tartja a nyáron elért pozícióját”. Érdemes idézni a Závecz mérésének eredményeit teljes egészében (forrás: 24.hu).

„Szeptember közepén a múlt havival azonos a Fidesz-tábor mérete. Támogatottsága 35 százalékos, 2,8 milliós. A Jobbik három hónapja 10 százalékos, 800 ezer híve van. Az MSZP a nyári hónapokban 6, most 7 százalékon áll, szavazói száma megközelítőleg 600 ezer. A DK a választások óta jellemzően 4 százalékot ért el, most is, tábora több mint 300 ezres. Az LMP negyedik hónapja 3 százalékos, nagyjából negyedmillió választó támogatja. A Kétfarkú Kutya párt és a Momentum ezúttal 2 százalékon áll, táboraik körülbelül 150 ezer fősek. A Párbeszéd 1 százalékos, közel százezer fővel számolhat. Először szerepelt a listán a Mi Hazánk Mozgalom, szeptemberben 1 százalék jelölte meg kedvenc pártjaként. A párt nélküliek aránya ebben a hónapban 34 százalék.”

És akkor ezek után térjünk vissza ahhoz az elveszített félmillió szavazóhoz!

Vizsgáljuk meg az április 8-i választások végeredményét. A Fidesz mindösszesen 2 824 206 voksot kapott április 8-án. Ez pedig a következőképpen oszlott meg: idehaza kapott 2 608 086 voksot, a határon túlról pedig 216 120 voksot. Mivel sem a Medián, sem a Závecz nem méri a határon túli magyarok pártpreferenciáit ilyenkor, így nekünk csak az a 2 608 086 szavazat a fontos.

Tehát ennyit kapott a Fidesz–KDNP-pártszövetség áprilisban. Ehhez képest a Závecz szerint öt hónap elteltével kétszázezerrel, a Medián szerint viszont közel félmillióval nőtt a Fidesz tábora! És ehhez képest kéretik értelmezni a Medián mostani „felfedezését”, amely szerint félmillióval csökkent volna. Ami abban az esetben értelmezhető csupán, ha az előző hónapokban a Medián 3,5 millió szavazót mért a Fidesz–KDNP-nek.

Ami lehetséges, de tudjuk, hogy ez csak a „győzteshez húzás” eredménye, ekkora szavazótábora a pártszövetségnek soha nem volt. Ám a 2,8 millió is több mint az ellenzéké összesen.

Ezek a tények. A többi ócska propaganda és vágyálom. És mégsem a miénk.

Magyar Idők - Bayer Zsolt
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ