Cropped landscape
Sport
Győzelemre készül a Fradi
2018-10-0415:47
A hétvégén a Debrecen ellen lép pályára a listavezető Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Ligában. A Fradi célja egyértelműen a három pont megszerzése.
9 mérkőzés, 7 győzelem, 2 döntetlen. Eddig ez a Ferencváros mérlege a labdarúgó NB1-ben. A Fradi ráadásul az előző fordulóban megnyerte a derbit az Újpest ellen 1-0-ra. A csapat vezetőedzője szerint abból a mérkőzésből nagyon sokat tanultak.
 
Egy nagyon fontos győzelmet arattunk a lila-fehérek ellen. Ugyan csak 1-0-ra nyertünk, de megvoltak a lehetőségeink, ez fontos. Aminek külön örültem, az az, hogy minden játékosomon láttam a küzdeni akarást. Ha ilyen intenzitással pörgünk a Debrecennel szemben is, akkor nyerni fogunk 
- mondta Rebrov.
 
A Fradi kapusa Dibusz Dénes kemény találkozóra számít.
 
Biztos, hogy egy jó mérkőzés lesz, a Debrecen is a táblázat első feléhez tartozó csapat. Mindig nehéz mérkőzést vívunk ellenük, a tavalyi szezonban idegenben kétszer döntetlenre végeztünk ellenük, itthon sikerült begyűjtenünk a három pontot, de mindig nagyon nehezen 
- fogalmazott Dibusz.
 
A Ferencváros-Debrecen találkozót szombaton 19 óra 30 perctől rendezik a Groupama Arénában. 
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ