Cover
Életmód
Összefüggést találtak a gyakori alkoholfogyasztás és az idő előtti elhalálozás között
2018-10-1007:07
A hetente négy vagy több alkalommal alkoholt fogyasztók körében 20 százalékkal nagyobb lehet az idő előtti elhalálozás kockázata, mint az ennél ritkábban ivók esetében - derült ki a Washington Egyetem orvosi karának kutatásából.
A tudósok több mint 400 ezer, 18-85 éves ember egészségi és halálozási adatait elemezték. Az Alcoholism: Clinical & Experimental Research című szaklap aktuális számában bemutatott tanulmányukban a tudósok arra jutottak, hogy egy-két ital elfogyasztása hetente négy vagy ennél több alkalommal az idő előtti halálozás kockázatát 20 százalékkal növelheti meg azokhoz képest, akik hetente legfeljebb három alkalommal fogyasztanak alkoholt. 

A megnövekedett kockázat minden korcsoportban hasonló volt. "A 20 százalékos emelkedés jóval nagyobb probléma az idősek esetében, akiknél már eleve nagy a kockázat" - mondta Sarah M. Hartz, az egyetem munkatársa, a tanulmány vezető szerzője. "Viszonylag kevesen halnak meg a 20-as éveikben, így a 20 százalékos emelkedés kicsi, de mégis jelentős. Ahogy az emberek öregednek, más okok miatt is növekszik a halálozás kockázata, így a 20 százalékos emelkedés 75 éves korban jóval több halált okoz, mint 25 éves korban" - foglalta össze a szakértő.

Véleménye szerint ahogy az orvoslás egyre személyre szabottabb lesz, az orvosok időnként egy-egy ital elfogyasztását javasolhatják azoknak, akiknek családjában előfordultak szívproblémák, de azokban a családokban, ahol rákos megbetegedések voltak, ott az absztinenciát javasolják. Néhány korábbi tanulmány összefüggést talált a mérsékelt alkoholfogyasztás és a szív- és érrendszer egészségének javulása között. Az új kutatás szerint azonban a potenciális előnyöknél nagyobb súllyal esnek a latba az alkohol előidézte kockázatok. 

A tudósok kiértékelték a szívbetegség és a rák kockázatát és arra jutottak, hogy bizonyos esetekben az alkohol csökkentheti a szívvel összefüggő betegségek kockázatát, azonban a rák kockázatát, így az idő előtti halálozás esélyét növeli a napi alkoholfogyasztás.

MTI
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ