Cropped landscape
Belföld
Folytatódik Sneider Tamás fiainak pere
2018-10-1108:11
Tanúk kihallgatásával folytatódik jövő héten Sneider Tamás Jobbik-elnök két fia és társai pere az Egri Járásbíróságon. A vád szerint egy cigány családot félemlítettek meg, ezzel többrendbeli folytatólagosan, kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettét valósították meg. A pártvezető szerint politikai indíttatásból vették elő a fiait.
Két tárgyalási napot is kitűzve, tanúk meghallgatásával folytatja jövő héten az Egri Járásbíróság Hajnal József bíró vezette tanácsa Sneider Tamás Jobbik- pártelnök két fia és négy társa ellen a büntetőeljárást, amit egy hevesi cigány család megfélemlítése miatt indítottak.

Az Egri Járási és Nyomozó Ügyészség K. G. első-, Sneider Márk másod-, Snei­der Erik harmad-, D. I. negyed-, M. P. ötöd- és K. J. A. hatodrendű vádlottakat többrendbeli folytatólagosan, csoportosan, társtettesként és kényszerítéssel elkövetett közösség tagja elleni erőszak bűntettével, valamint csoportosan elkövetett magánlaksértés bűntettével vádolja.

A vádirati tényállás szerint az első öt vádlott 2015-ben az úgynevezett Betyársereg tagjai voltak. Az év januárjában egy internetes oldalon megjelent egy olyan írás, amely szerint a Heves megyei Szűcs településen élő egyik család tagjai lopják a fát, és rabszolgaként tartják a munkásaikat.

A cikkben konkrétan meg nem nevezett embereket a környéken lakók egyértelműen a cigány kisebbséghez tartozó családdal azonosították. 2015 februárjában K. G. kibérelt a család házának közelében egy ingatlant, ahol a vádlottak – köztük a Jobbik elnökének, Sneider Tamásnak a fiai, Márk és Erik – rendszeresen összejöttek.

A rendszerint a Betyársereg jelképeit ábrázoló ruházatot viselő vádlottak február­tól júniusig a településen tartózkodtak, és személyautókból a család lakóházát és a család tagjait is többször a beleegyezésük nélkül fotózták, videózták, valamint szidalmazták, fenyegették őket, és arra is felszólították, hogy költözzenek el a településről.

Előfordult, hogy a kerítésen át bemásztak a családi ház udvarára, de az is többször megtörtént, hogy az utcáról bekia­bálva fenyegették, becsmérelték a lakókat. Egy alkalommal Sneider Márk és társa a család két kiskorú gyermekét a helyi buszmegállótól az otthonukig fenyegető módon követte, folyamatosan videózta őket, ami a gyerekekben félelmet keltett.

A vádlottak cselekményei a sértettben és az élettársában olyan mértékű félelmet keltettek, hogy emiatt 2016 februárjában gyermekeikkel együtt elköltöztek a településről.

A vádhatóság a hatodrendű vádlott kivételével letöltendő szabadságvesztés kiszabását indítványozta. A legutóbbi, májusi tárgyalási napon a vádlottak tagadták, hogy bűncselekményt követtek volna el.

Fenntartották a nyomozás során tett vallomásukat, amelyben a Betyársereget egy baráti, sportolni vágyó fiatalokból álló társaságként jellemezték, s azt állították: az ingatlant azért bérelték ki, hogy összejöveteleiken kerti sütéseket rendezzenek.

Azt állították, hogy a sértettek kezdték őket ok nélkül kövekkel dobálni és fenyegetni, majd érdeklődésükre a helyiek megerősítették, hogy „balhés családról van szó”. Korábbi állításaik szerint ők nem fenyegettek meg senkit, nem kiabáltak senkivel, nem keresték a konfliktust és a kapcsolatot a szomszédságukban lakókkal.

A Jobbik pártelnöke, Sneider Tamás már a nyomozás kezdetekor politikai indíttatású ügyről beszélt, és kijelentette: büszke a fiaira és arra is, hogy a Betyársereg tagjai voltak.

A májusi tárgyalás szünetében pedig újságírók előtt azt állította: az eljárásnak politikai színezete van, és érdekes, hogy az ügyet a választások környékén vették elő.

Magyar Idők
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ