Cover
Gazdaság
Több tízmilliárdos fejlesztések lehetnek a közeljövőben a Hunguest Hotelsnél
2018-11-0906:29
Az elkövetkező 3-5 évben nagyszabású, több tízmilliárdos fejlesztések kezdődhetnek a Hunguest Hotelsnél: fokozatosan kategóriát váltanak a háromcsillagos szállodáik, ami a szolgáltatásokban és az ingatlanok állapotában minőségi szintlépést jelent a vendégek számára – tudta meg a Magyar Idők a Hunguest Hotels Zrt. vezérigazgatójától. Hülvely István elmondta, az anyavállalat, a Konzum Nyrt. szállodaportfólió­jának bővülésével a Hunguest üzemeltetésében működő saját és partnerhotelek szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el a 3,6 milliárd forintos adózás előtti eredmény mellett. 
25 emmi csaladokeve statikbanner nov 970x90
hirdetés
A stabil tulajdonosi, kedvező gazdasági háttérre, valamint a megnövekedett árbevételre alapozva az elkövetkező 3-5 évben nagyszabású fejlesztésekbe kezd a Hunguest Hotels Zrt., alapvetően négycsillagos, illetve úgynevezett superior négycsillagos kategóriájú szállodalánccá szeretnénk válni – jelentette ki a Magyar Időknek adott interjúban Hülvely István.

A legnagyobb belföldi szállodalánc vezérigazgatója elmondta: már zajlik a tervezés folyamata, az egykor ­alapvetően munkás­szállókból és szakszervezeti üdülőkből átalakult hotellánc belföldi egységeinek felújítására nagyjából 45 milliárd forintot terveznek elkölteni. – Elértük azt a jövedelmezőségi szintet, amikor már kifizetődő lehet a felújítással járó beruházás, amelynek során a jelenleg háromcsillagos szállodáink – egy-két fővárosi kivétellel – szintet lépnek, a négycsillagos hotelek pedig megújulnak, megerősítik piaci pozíciójukat a jelenlegi vendégkör megtartásával, illetve bővítésével – fogalmazott Hülvely István.
Szavai szerint a Hunguest Hotels több mint két évtizede alatt túlélt egy komoly válságot, talpon maradt a növekvő belföldi utazási piac élvonalában, bővült a látogatottsága, azonban mostanra időszerűvé vált a megújulás – ezt az iparági-gazdasági környezet is lehetővé teszi. A Hunguest Hotels életében most jött el az az időszak, amikor kompromisszumok nélkül, magasabb színvonalú fejlesztésekbe kezdhetünk a fenntarthatóság elve mentén – összegezte a vezérigazgató.

A szakember felidézte, jelentősen megerősítette a Hunguestet a belföldi piacon a Konzum Nyrt. hotelportfóliójának bővülése. Ennek köszönhetően a tőzsdei cég leányvállalata, a Hunguest Hotels Zrt. már 26 szállodát (18 magyarországi és öt külföldi, saját érdekkörben lévő hotelt, emellett partnerszerződések alapján további három szállodát) működtet – mondta.

Hülvely István szerint már csak emiatt is várható, hogy tavalyhoz képest nagyságrendileg nagyobb árbevételt realizál a vállalat 2018-ra, de az összehasonlítható alapon vizsgált szállodák forgalma is büszkeségre adhat okot. A Hunguest – a vendégforgalom és a tulajdonolt házak tekintetében – vezető piaci pozícióját tovább erősíti a jövő tavasszal nyíló nyíregyházi, sóstói négycsillagos gyógy- és wellness-szálló, amely a lánc 27. tagjaként a várakozások szerint ötvenezer vendégéjszakával növeli majd a cégcsoport vendégforgalmát.

Az internetes foglalások növekedése, az online fizetési hajlandóság javulása, a mobileszköz-forgalom bővülése, illetve az, hogy szélesebbre tárult a foglalási ablak – ami azt jelenti, hogy a vendégek az érkezéshez képest időben korábban teszik meg a szobafoglalásokat –, élénkítő hatással vannak a piacra. Eközben érzékelhetően erősödtek az átlagárak, stabil a kereslet, és a holt szezonokban kevésbé sokkoló forgalmat termel a szállodaipar – sorolta Hülvely István, aki szerint általánosan tapasztalható, hogy az ágazat jövedelmezősége mostanra javult, és gyarapodik a turizmus GDP-hez való hozzájárulása.

A szállodaipar számára meghatározó nyári hónapok eredményeit is látva már kijelenthető, hogy 2018-ban is sikeres évet tudhat maga mögött a Hunguest, ahol a jövőbeni kilátások is biztatók – fogalmazott a szakember.
Mint mondta, azon hotelek, amelyek tavaly is a lánchoz tartoztak, az idén már 15 százalékkal magasabb nettó árbevételt értek el, ami a vendéglátásban bekövetkezett idei áfacsökkentés hatását is szűrve körülbelül nyolcszázalékos nettó növekedésnek felel meg.
A teljes csoport szintjén azonban még látványosabb a bővülés. A Hunguest üzemeltetésében működő saját és partnerhotelek szeptember végéig 17,6 milliárd forintos nettó árbevételt könyvelhettek el 6,4 milliárd forintos üzemelési eredmény mellett, amely 3,6 mil­liárd forintos adózás előtti eredményt vont maga után. A csoport árbevétele így csaknem másfélszer nagyobb, mint 2017 első kilenc hónapjában, a vállalat adózás előtti eredménye pedig már szeptember végén a kétszerese a tavalyi éves adózás előtti eredménynek.

A turizmus jelenlegi dinamikáját figyelembe véve ez azt jelenti, hogy a Hunguest-csoport 2019 ­végéig harmincmilliárd forint fölé is növelheti, azaz 2017-hez képest megduplázhatja árbevételét, miközben a vállalat eredményessége kellő hátteret biztosít majd a fejlesztési terveinkhez – mondta a vezérigazgató.

Magyar Idők
Strabag 970x90 banner 181108
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ