Cropped landscape
Belföld
Orbán Viktor: Nekünk nem számok kellenek, hanem magyar gyerekek
2018-11-0908:37
A még erősebb családpolitika történelmi összefüggésben jó az egész nemzetnek, ezen belül a fiataloknak is, akik felmérések szerint általában családban gondolkoznak, több gyermeket szeretnének, mielőtt szembesülnének a felnőttkori anyagi nehézségekkel - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken, a Kossuth rádióban. A kormányfő szokásos rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát. 
25 emmi csaladokeve statikbanner nov 970x90
hirdetés
A kormányfő szokásos rádióinterjújában úgy fogalmazott, olyan Magyarországot szeretne, amelyben egyetlen fiatalnak sem kell megváltoztatnia a gyermekvállalásra, családalapításra vonatkozó terveit csak azért, mert anyagi nehézségekkel találja szemben magát. 
    
Kiemelte, Magyarország európai összevetésben ezért költi már most is a legtöbbet a családok támogatására saját nemzeti össztermékéhez, vagyis gazdasági teljesítményéhez képest. Ennek a mélyén az a megfontolás is ott van, hogy Magyarországon a népesség folyamatosan csökken, és ha ez így megy tovább, akkor a magyarok el fognak fogyni - mondta Orbán Viktor. 

Hozzátette: a történelemben mindig baj szokott lenni abból, ha kevesebb gyermek születik, mint amennyi a közösség biológiai fenntartásához szükséges. 
A miniszterelnök szerint még erősebben kell támogatni a fiatalok gyermekvállalási, családalapítási szándékát, ami összességében mindenkinek jó lesz, mert Magyarország vidámabb, boldogabb ország lesz, ha fiatalabbá válik, márpedig egy ország átlagéletkorát a gyerekek száma határozza meg. 
    
Hangsúlyozta ugyanakkor, a nyugat-európai országok vezetői azt gondolják, hogy van egy könnyebb megoldás, amely úgy szól, amennyi ember hiányzik, annyi migránst kell beengedni, és a számok rendben lesznek, a gazdaság működik. 
Nekünk nem számok kellenek, hanem magyar gyerekek
- jelentette ki Orbán Viktor, hozzátéve, nem fogadják el, hogy a migráció oldaná meg a népesedési problémákat.
   
"Mi azt gondoljuk, hogy mi erre képesek vagyunk, csak nem szervezzük elég jól az életünket ahhoz, hogy ez a nagyon fontos szempont érvényesülni tudjon" - tette hozzá.
   
Van azonban okunk arra is, hogy "kihúzzuk magunkat" - mondta a kormányfő arról szólva, miként változott a családtámogatási rendszer 2010 óta. Kiemelte, az ország dolgozott meg azért a lehetőségért, hogy többet fordíthasson a családokra.
   
Példaként említette a családi adókedvezmény bevezetését, a gyed, a gyes visszaállítását, a gyed extra bevezetését, a családi otthonteremtési kedvezményt (csok), valamint az óvodai és bölcsődei férőhelyek számának tízezret meghaladó növelését, az ingyenes tankönyvellátás és étkeztetés mellett.
   
A miniszterelnök a családügyi nemzeti konzultációról szólva azt mondta, úgy látja, a gazdaságot sikerül az európai uniós átlagot meghaladó növekedési pályán tartani, ezért van értelme arról beszélni, mit lehetne még tenni a családok érdekében. Elmondta, nem részletkérdésekben, hanem az irányokban várnak eligazítást a polgároktól, hogy a következő időszakban újabb intézkedéseket hozhassanak azok alapján.
   
A kormányfő ezért arra kérte a "magyarokat, különösképpen az asszonyokat, a nőket", hogy fél órát szánjanak a kérdőívekre, és töltsék ki azokat.
 
Orbán Viktor a néppárti kongresszusról


Orbán Viktor az Európai Néppárt most véget ért helsinki kongresszusáról beszámolva azt mondta, nem volt nehéz eldönteni, kire szavazzanak a két lehetséges elnökjelölt közül, mivel egyikőjük egy szélsőségesen liberális bevándorláspárti politikus volt, míg a másik, Manfred Weber egy bajor kereszténydemokrata politikus.
   
Hangsúlyozta, Magyarország más országokkal ellentétben kikérte az emberek véleményét a migráció ügyében, ahol pedig ezt nem tették meg és migrációpárti politikát folytattak, ott bizalomvesztést szenvedtek a politikusok.
   
Az ENSZ migrációs csomagjáról

A miniszterelnök ezután kitért az ENSZ migrációs csomagjára is, amelyet szerinte azért nem szabad elfogadni, mert a kormányoknak az emberek oldalára kell állniuk, és meg kell őket védeniük az illegális migrációtól, a terrorizmustól, a bűnözéstől és a gazdasági nehézségektől. 

Leszögezte, az európai emberek döntő többségének akaratával szemben áll ez a paktum. Magyarország ezért utasította el az elsők között annak elfogadását, és most azt látják, országok egymást követően jelentik be hasonló döntésüket. 
Ez egy rossz szerződés, ugyanis olyan, a magyar emberek érdekével ellentétes elveket akarnak benne a nemzetközi köztámogatottság szintjére emelni, mint például a migráció egyfajta emberi jogként történő elismerése, amivel, ha valaki megérkezik valahova, akkor ott a helyiekkel azonos ellátást kell kapnia.
"Mi nem akarunk migránsokat befogadni, ezért nem is tudunk elfogadni egy ezt a célt nemesnek, emelkedettnek és az emberiség közös céljának bemutató dokumentumot" - mondta, megjegyezve, Magyarországnak van egy nemzeti érdekek mentén jól meghatározott szabályrendszere arról, hogyan viszonyuljon az idegenekhez.
   
Sok százmillió dolláros magyar üzleti lehetőség nyílt meg

A kormányfő a napokban tett kínai útjáról elmondta, Magyarország politikai stabilitásának köszönhetően a régión belül is különösen felértékelődik.
   
Van egy széles szakmai egyetértés arról, hogy a következő 5-10 évben Közép-Európa lesz az európai növekedés forrása, ideértve Magyarországot is, amelyet a kínaiak világosan látnak - fejtette ki, hozzátéve, Budapesten jött létre az az együttműködési forma, amely tizenhat közép-európai és balkáni ország, valamint Kína hosszú távú együttműködését fedi le. Orbán Viktor megjegyezte, Magyarország a minőségi termékek előállításában lehet versenyképes Kínában, mostani útján pedig a madárinfluenza miatt leállított magyar szárnyasexport újraindítását sikerült elérnie, ami sok százmillió dolláros magyar üzleti lehetőséget nyitott meg.

A Közép-európai Egyetem helyzetéről
 
"A Soros-egyetem ügye régi ügye a magyar politikának, mióta itt vannak Magyarországon állandó hisztériakeltés van körülöttük" - fogalmazott. 
    
Hangsúlyozta, 
hiába keltenek hisztériát egy-egy egyetem körül, nem vagyok hajlandó senkinek törvényen kívüliséget biztosítani!
A miniszterelnök a blöff kategóriájába sorolta, hogy az egyetem elmegy Magyarországról, mivel szerinte a magyarországi működésüknek minden törvényi feltétele megvan, a törvények garantálják a működésüket. 
    
"Merek nagy tétekben fogadni, hogy fogjuk még őket látni Budapesten" - tette hozzá. 
ECHO TV - A nemzet hangja - Híradó - MTI
Strabag 970x90 banner 181108
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ