Cropped landscape
Gazdaság
Szeptemberben 248 millió euró volt az exporttöbblet
2018-11-3009:23
Az export euróban számolt értéke 2,4 százalékkal csökkent, az importé 6,4 százalékkal nőtt szeptemberben az egy évvel korábbihoz képest. A külkereskedelmi mérleg havi aktívuma 248 millió euró volt, 720 millió euróval kevesebb, mint egy évvel ezelőtt - jelentette pénteken második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az exporttöbblet 20 millió euróval kevesebb a november 9-én kiadott első becslésnél, amikor 0,1 százalékponttal kisebb export visszaesést és ugyancsak 0,1 százalékponttal alacsonyabb importnövekedést jelezett a KSH.
    
Szeptemberben a gépek, szállítóeszközök exportja 5,0 százalékkal, az élelmiszerek kivitele 5,7 százalékkal visszaesett az egy évvel korábbihoz mérve. A gépexport második hónapja, az élelmiszer-kivitel március óta csökken éves összevetésben. A feldolgozott termékek exportja 2,4 százalékkal nőtt, ami a márciusi csökkenést leszámítva a legalacsonyabb növekedés ebben az évben.
    
A gépek, szállítóeszközök importja 2,6 százalékkal, a feldolgozott termékeké 9,6 százalékkal haladta meg a tavaly szeptemberit. Az energiaimport euróban 20,6 százalékkal nőtt, változatlan áron számolva viszont 12,8 százalékkal kevesebb volt a tavaly szeptemberinél. A kőolaj és kőolajtermékek import volumene hetedével visszaesett. A gázimport tizedével, a villamos energia behozatala közel ötödével mérséklődött.
    
Az év első kilenc hónapjában a kivitel 4,2 százalékkal, a behozatal 6,7 százalékkal nőtt euróban, a külkereskedelmi mérlegtöbblet 4,861 milliárd eurót tett ki, 1,439 milliárd euróval csökkent a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
    
Az első három negyedévben a gépexport 3,5 százalékkal nőtt euróban. Ezen belül a közúti járművek kivitele 0,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, a villamos gépek, készülékek és műszerek exportja viszont 7,3 százalékkal nőtt. Energiafejlesztő gépek és berendezések kivitele 5,4 százalékkal csökkent, az irodagép és gépi adatfeldolgozó berendezéseké 6,0, a híradástechnikai, hangrögzítő és -lejátszó készülékeké pedig 4,4 százalékkal nőtt. A feldolgozott termékek exportjának 6,3 százalékos növekedését a gyógyszerexport 12,2 százalékos növekedése húzta, amely a legnagyobb súllyal szerepel a termékcsoportban. A gumitermékek kivitele 8,4 százalékkal nőtt, a szerves vegyi termékeké 7,7 százalékkal emelkedett a tavalyi első három negyedévhez képest.
    
Az élelmiszerexport 2,7 százalékos visszaesésében a legnagyobb tétel a gabonakivitel 24,8 százalékos zuhanása, miközben a takarmányok exportja 6,7 százalékkal nőtt, az élő állatok kivitele 8,2, a húskészítményeké 4,5 százalékkal nőtt. Az italok exportja 16,5, a dohánytermékeké 48,5 százalékkal nőtt.
    
Importban 4,1 százalékkal nőtt a gépek, szállítóeszközök behozatala és majdnem 48 százalékkal részesedtek a teljes importból. A villamos gépek és készülékek importja 11,8, a közúti járműveké 4,6, az egyéb szállítóeszközöké viszont 34,8 százalékkal nőtt. A feldolgozott termékek importjának 9,7 százalékos növekedését is a gyógyszerimport 22,6 százalékos emelkedése húzta, de 12,2 százalékkal emelkedett a műanyag alapanyagok behozatala és 12,0 százalékkal a szervetlen vegyszerek importja. Az élelmiszerimport 5,5 százalékkal nőtt az első három negyedévben, amiben a legnagyobb tételt a zöldségek és gyümölcsök behozatalának 8,9 százalékos növekedése jelentette, de 7,9 százalékkal nőtt a gabona, és 15,2 százalékkal a takarmányok importja.
    
Az energiaimport 10,7 százalékos negyedévi növekedésében 25,7 százalékkal nőtt euróban a kőolaj és az olajtermékek behozatala, míg az áram importja 13,4 százalékkal csökkent.
    
Az Európai Unióba a szeptemberi 1,3 százalékos visszaesés ellenére 4,0 százalékkal nőtt a kilenchavi export, az import 3,6 százalékkal emelkedett a múlt év azonos időszakához viszonyítva.

MTI
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ