Cropped landscape
Gazdaság
Kétszeresére nőtt a kiva belépési határa
2018-12-0111:10
December elsejétől megduplázódik, ötszázmillióról egymilliárd forintra nő a kisvállalati adó belépési határa - hívta fel a figyelmet a Pénzügyminisztérium szombati közleményében.
Megjegyezték, hogy a vállalkozóknak decemberben érdemes dönteni arról, hogy az új évben melyik adózási mód szerint teljesítik közteherfizetési kötelezettségüket Az év utolsó hónapjában még több közepes cégnek nyílik meg a kiva választási lehetősége. Az adónem mellett döntőknek az értékhatár gyors kinövésétől sem kell tartaniuk, mivel a jövő évtől a kiva alanyiság megszűnését eredményező értékhatár is nő, egymilliárdról hárommilliárd forintra - írták. 

Arra is kitértek, hogy a kivával az áttérésre jogosult vállalkozások jövőre akár több százezer forintot is megspórolhatnak a közterheken, ezért érdemes kipróbálniuk a tárca kiva-kalkulátorát, amely segít a legoptimálisabb adózási forma kiválasztásában. A 2013-tól választható kiva nemcsak a cégeknek biztosít jelentős egyszerűsítést és több százezer forintos megtakarítást, hanem az állami büdzsé bevételét is növeli: a PM számításai szerint ugyanis a tavalyi 22,5 milliárdos kiva bevétel idén a kétszeresére emelkedhet. 

A legkisebbek választhatják a kisadózók tételes adóját (kata). Jelenleg ez Magyarországon a legnépszerűbb adófajta, idén november elején átlépte a háromszázezret a katások száma. Az államkassza bevételi adatai arra is rávilágítanak, hogy a kisebb vállalkozások hajlandóak befizetni az egyszerű és alacsony adót. Tavaly 98 milliárd forintot fizetett be a 240 ezer kisadózó. Idén a több mint 300 ezer érintett már közel 125 milliárd forinttal növelheti a költségvetés bevételi oldalát - írták. 

A közlemény szerint jövőre nemcsak a kivások bevételi határa nő, hanem a legkisebb vállalkozások áfamentessége is. Négymillió forinttal emelkedik, és tizenkétmillió forint lesz. Az általános forgalmi adóban (áfa) az alanyi mentesség egy évre választható, vagyis ha valaki 2019-ben szeretne élni ezzel a lehetőséggel, akkor legkésőbb december 31-ig ezt jeleznie kell az adóhivatalnak.

MTI
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ