Cover
Gazdaság
Magyarország nem támogatja az önálló eurózóna-költségvetés létrehozását
2018-12-0319:16
Magyarország érdekeivel ellentétes egy különálló eurózóna-költségvetés létrehozása, ezért Magyarország nem támogatja a tervezetet - hangsúlyozta Varga Mihály az eurózóna pénzügyminisztereinek kibővített értekezletén Brüsszelben, ahol a résztvevők a novemberben nyilvánosságra hozott francia-német javaslatról tanácskoztak. 
A Pénzügyminisztérium (PM) hétfői közleménye szerint a  magyar pénzügyminiszter hozzátette: komoly kockázatokkal járhat, ha az eurót használó országok elkülönített büdzsé szerint gazdálkodnának. Az elkülönült eurózóna-költségvetés feleslegesen mélyítené a már most is meglévő szakadékot az eurózónán belüli és az azon kívüli tagállamok között - hívta fel a figyelmet Varga Mihály az Eurogroup brüsszeli ülésén. 
    
Kiemelte: gazdaság fejlesztése, a felzárkózás elősegítése, az innováció és a kutatásfejlesztés az unió valamennyi tagállamának közös célja és feladata. A javaslat ugyanakkor kizárná az euróövezeten kívüli tagállamokat a közös uniós célok többletfinanszírozásából, és szigorúbb gazdaságpolitikai koordinációt kívánnak alkalmazni az EU27-re a gazdasági kormányzás és a kohéziós politika közti kapcsolat megerősítésével. 
    
A francia-német javaslatokat ezért magyar részről aggályosnak tartjuk - szögezte le a tárcavezető.
    
A PM közleménye emlékeztet: Angela Merkel és Emmanuel Macron június 19-i találkozóját követően tették közzé az úgynevezett Mesebergi Nyilatkozatban az Európai Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) elmélyítését célzó javaslatok részeként a különálló eurózóna-költségvetés létrehozásának tervezetét, amelyet novemberben öntöttek konkrét formába. 
    
A francia-német kezdeményezés egyelőre még csak egy javaslat, amelynek megvalósításához az euróövezet másik 17 tagjának jóváhagyása is szükséges - mutatott rá Varga Mihály. 
    
Jelezték: a javaslatot számos uniós ország, köztük Hollandia és Finnország szintén elutasítja, ahogy ez az eurózóna minisztereinek novemberi kibővített ülésén is kiderült. Az eurózóna-költségvetés létrehozására irányuló francia-német javaslatokat a téma jelentősége és fontossága miatt a magyar kormány soron következő ülésén tárgyalja - olvasható a PM közleményében.

MTI
Original
hirdetés
A weboldalon sütiket használunk, hogy kényelmesebb legyen a böngészés. További információ